2009. január 2., péntek

Birka-e vagy?

Egy kolléga blogját olvasgatva (http://iskola.freeblog.hu/) feltűnt, milyen sokan gondolják úgy, hogy a tanár valamiféle „birka”, akivel bármit meg lehet csinálni. Gondolnak itt kicsi és nagy problémákra, fénymásolástól iskolaösszevonásig, és gondolnak itt társadalmi és diákokkal kapcsolatos gondokra egyaránt. Node:

A hagyományos tanárszerep velejárója, hogy a pedagógus diákjaitól együttműködést (oldschool tanárok esetében engedelmességet) vár el. Tehát ő maga sem lehet egy vérmes anarchista, ha nem akarja ugyanezt viszontlátni az osztályteremben. Említeném még itt a dohányzó és italozó tanárt, aki a gyerekeknek tiltja az ilyesmit, de általában sovány eredménnyel. A gyerekek mintákat követnek, na.

A mai magyar társadalom természetesen szilárd normákkal és értékrenddel bír, bármit is állítsanak némelyek. Ennek a norma- és értékrendszernek az a jellemzője, hogy „a szabályokat másoknak mindig követniük kell, nekem pedig minden olyan esetben, amikor hajlandó vagyok rá”. Aki nem hisz nekem, az kísérje figyelemmel néhány percig a budapesti autós közlekedést. Ugyanaz az autós, aki százzal ment át a zebrán a gyalogosok orra előtt néhány milliméterrel, autójából kiszállva méltatlankodik a zebra előtt, hogy a rohadt autósok nem adják meg az elsőbbséget.

[Most akkor gondoljunk egy percig néma könnyezéssel az autós pedagógusokra.]

A kölök egyik fülébe tehát a kooperációt elváró tanár dünnyög, a másik fülébe nagyszerű nemzetünk. És a hatás nem dolby sztereó.

A tanárokkal az az alapvető baj, hogy magukat az élet veszteseinek tekintik. Persze nincsenek ezzel egyedül a rendszerváltás utáni Magyarhonban –viszont semmi ok nincsen arra, hogy ezt turáni vagy egyéb átoknak vegyék. Azért vagyok ilyen merész, mert úgy gondolom, többségünk ezt a hivatást választotta, aki meg nem, annak volt már elég ideje elhagyni a pályát. Aki pedig ezt a hivatást választotta, tisztában volt vele, hogy nem ezzel fogja megkeresni azt a bizonyos első milliót, vagy fizetni a svábhegyi villa részleteit. Mégis, valamiért divat lenézni saját magunkat.

Márpedig ha nincs önbizalmunk, a kölkök felé is sugározni fogjuk, hogy vesztesek vagyunk, s vele azt is sugalljuk, hogy az ésszerű együttműködés vesztes stratégia. Sőt, vesztes stratégia önmagunk művelése, a szellemi igényesség, hiszen ezek sem juttatnak sikerhez az úgynevezett életben.

Szerintem teljesen el kell felejteni ezt a szemléletet. Ez nem azt jelenti, hogy helyzetünkkel elégedettnek kell lenni, hanem vállalni, hogy felette állunk azoknak a körülményeknek, amelyek között élünk és működünk. Nem engedjük, hogy az elégedetlenségünk legyen a fő jellemvonásunk – az elégedetlenség a diákok teljesítményével, az elégedetlenség a fegyelmükkel, az elégedetlenség az infrastruktúrával, a fizetésünkkel és az életünkkel úgy általában. Mindezek jellemzők lehetnek, de nem uralhatnak minket. A mi munkánk szép is, a ménkű csapjon bele!

A magam részéről büszke vagyok arra, hogy olyan munkát végzek, ami miatt nem kell lelkifurdalást éreznem, vagy magamat mentegetni; hogy olyan munkát végzek, ami teljesen egyértelműen hasznos egyénnek és közösségnek egyaránt; hogy olyan munkát végzek, amilyet választottam.

[No persze az is igaz, hogy mintha sokan építenének arra, hogy a mi munkánk szépsége kompenzál az egyéb juttatások hiányáért – ezek természetesen bekaphatják. De nem erről akartam itt most szólni. Erről eleget olvashattok bárhol.]

A minap hallottam egy rádióműsorban – de már sokadszorra –, hogy a tanári pályáról beszélve háborús metaforákat alkalmaznak, pl. „Mi harcolunk az első vonalban”, meg más efféléket. Na jól van, te zsoldos vagy, vagy szívből harcolsz a jó ügyért? Végtére is édesmindegy, ha ezt az egészet harcnak fogjuk fel, ahol mindenki parancsot teljesít.

6 megjegyzés:

  1. Több tanárblog rendszeres olvasójaként jutottam ide, végig olvasgattam azt, ami eddig született, volt teli találat( a kötelező olvasmányok közt az én "kedvenceim" a Móra novellák), volt ami kevésbé tetszett ( a nomád), a pályaválasztás menete egy jó gimiben lehet, hogy ilyen, nálunk( szakközép) nem így megy. És akkor az aktuális, ami írásra késztetett és újévkor (a téliszünet pihentető hatása már mutatkozik) az optimizmusom szinte sugárzik, igazad van: önbizalom és fel a fejjel, csak azértis örömmel, hisz szép a munkám, most is végez vagy 2o-25 technikusom( egyik okosabb másik kedvesebb), legyen szép az az utolsó 6 hónap...

    VálaszTörlés
  2. Nem is igaz a névtelenség, IZs vagy zsistok az aláírásom

    VálaszTörlés
  3. kedves IZs,

    legyen szép az az utolsó 6 hónap, és BÚÉK.

    A pályaválasztásnál nyilván nem mindenütt ez a helyzet, a lényeg, hogy a kontraszelekcióra próbáltam felhívni a figyelmet, mint ott utána írtam is, mert mások is rám pirítottak.

    Egyébként szakközépben hogy megy? Főleg arra lennék kíváncsi, hogy ki választja onnan az alsó tagozatos tanítói pályát, mert az egészben ez izgat engem legjobban.

    VálaszTörlés
  4. Gépészek közül kb. senki, az idén érettségizók közül tanár szeretne lenni srác, angol és töri, szakmából egyikük se nagy ász, nem is kiemelkedően szorgalmasak, szerintem sok esélyük nincs legfeljebb fizetős helyre, már ha van ilyen, de lehet, hogy csak a nálam mutatott gyenge muzsika miatt nem látom az esélyeiket a valóságosnak, ebből az osztályból (19fős)műszaki irányba kb.5-6 esélyes a felvételre, a többiek halvány fogalmuk sincs mihez kezdjenek, minket bezárnak, közelben szakképző nincs, mennek )árúfeltöltőnek . A technikus osztályomból(28)lesz 7-8 műszakis, akik közül valószínüleg 4-5el kezdi és 2 hónap után abbahagyja a fósulit, de legalább egy piacképes technikusi papírral valószínüleg lesz munkája, és hát köztük is vannak álmodozók akik zenésznek vagy bökcsésznek látják magukat álmaikban, és lehet úgyis lesz majd 20 év múlva.
    Máshol másokkal már átvettünk a véleményem a megoldásról, kis osztálylétszám((8-10) alapkompetenciák (igazából azt írnám írni-olvasni-számolni tanuljanak 10-12 éves korig, de Móra nélkül, mai gyerek verseket, mai gyerek irodalom is lehet, szorzás összeadás gép nélkül)
    mese, beszélgetés, játék, közös étkezés asztal mellett( 25-30 gyerekkel nem lehet beszélgetni), kezdő tanárok mellé 35-40-es mentor, a felvételin alkalmassági vizsga , ösztöndíj, hogy ne melózzon a főiskolás, ha nem tanító lesz akkor fizesse vissza, és lehessen elküldeni ha nem alkalmas, mert nem kedvvel csinálja, és ezt mind kb. 2010 őszére, mert akkor kezdi az unokám a sulit. Ja és a gyakorló tanítók, ha kérik, ha nem időnként pihenjenek és akkor tanuljanak képződjenek.
    Hosszú voltam, szeretek dumálni és okosakat írni, tanárbetegség, ez az utolsó megjegyzés: nem biztos, hogy a kitűnő érettségi a jó tanító alapadata, a főiskola sokkal gyakorlatiasabban képezhetne

    VálaszTörlés
  5. Eleddig röhögni jártam ide - mert nincs jobb, mint önmagunkon mulatni, de ez az utolsó bekezdés több, mint telitalálat. Ráfagyott a képemre a vigyor - kellett..

    VálaszTörlés
  6. Kedves Hajdú sógor, minden szavaddal egyetértek, apám (negyedszázada elment, tanító volt) mindig azt mondta a panaszkodókra: "el kell menni, meg kell próbálni mást!" Én is arra vagyok a legbüszkébb, hogy az osztályomban többen is azt válaszolták a kérdésre, hogy milyen pályát szeretnének választani, hogy tanítani akarnak:) Ez pél-dát-lan!:)
    Hogy' nevelhetnénk gyerekeket lógó orral?!

    VálaszTörlés