Emlékszem, amikor pályakezdő voltam, egy fővárosi gyakorlóiskolában dolgoztam a kistanárság után. Itt rögtön kaptam egy végzős osztályt, akiknél ugye kb. 4-5 évvel voltam idősebb.
A korkülönbség alacsony volta nyilván bátorítóan hatott a fiatalokra, akik közül négyről emlékeznék itt meg. Nevezzük őket az egyszerűség kedvéért A-nak, B-nek, C-nek és D-nek. Ezek négyen a leghátsó padban ültek, és azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy számonkéréseknél, dolgozatosztásoknál szemmel láthatólag örült mindegyik, ha rossz jegy volt a kezébe adott papír felső sarkában. Sőt, olyan is előfordult, hogy rámutattak, ha egy hibát nem vettem észre, és kérték, hogy pontozzam le a dolgozatot megfelelő módon. Gondoltam, ezek így lázadnak. De tévedtem.
Ugyanis a fogadóórák közeledtével kiderült, hogy aki A-nak mutatkozott be, az valójában C, aki B-nek, az valójában D, aki C-nek, az valójában B, aki D-nek, az valójában A. A káoszban segített eligazodni, hogy erre maguk hívták fel a figyelmemet, kezükben fényképes személyi igazolványukkal.
Nagyot nevettünk akkor a bohókás ötleten.
2009. január 20., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
Talán nem ide illő a megjegyzésem, de rávilágítottál arra , hogy a valaha volt, a mából szinte ideálisnak tűnő réges-régi sulikban is voltak kiborító igazgatói döntések, a "teher alatt nő a pálma" jelige jegyében.
VálaszTörlés