2008. december 14., vasárnap

Légy jó mindhalálig

Móricz Zsigmond kiváló regényeket tett le az asztalra, például: Az isten háta mögött, Úri muri, stb., de mai témánk a Légy jó mindhalálig. Jobban mondva a főszereplő, Nyilas Misi, akit főhős helyett szerepeltet a körtér névadója.

A hagyományos elemzés Nyilas Misit úgy skatulyázza be, mint proto-művészlelket. Két ballábbal mozog a földön (a művészt nem érinti meg a gyakorlat), lépten-nyomon sírva fakad (a művész érzékeny), verset farigcsál Simonyi óbesterről (a művész idealista), üres papírt köttet be (a művészt megérinti a könyv mint szakrális objektum, amely kívánja, hogy megíródjon), kulimunkát végez (a művésznek megélhetési problémái vannak), a családja szegény (a művészt az élet fejszecsapásai faragják) – és így tovább, a végtelenségig.

Egy regényhősnek – pláne, ha kölkökkel olvastatjuk – nem árt némiképp kapcsolódni a mai gyerekek saját életéhez. De legyünk megengedőek, ha mondjuk a hős nem kapcsolódik a mai gyerekek saját életéhez (hiszen Nyilas Misit állandó sírása, problémái megoldása iránti teljes tehetetlensége végtelenül ellenszenvessé teszi a diákok szemében) – de talán legalább a maga korának mércéje szerint (1920) képvisel valamiféle értékrendet. Aha.

Csakhogy gondoljunk bele – Nyilas Misi sorsát mi oldja meg? Jön Géza bátyja, akinek elsírja, hogy nem szeretne többé debreceni diák lenni – oszt kész. Fú, ez igen. A paternalizmus diszkrét bája. A tekintélyes személy, az idősebb (ezért természetesen okosabb), a felnőtt segít. Kiemeljük a művészt a kegyetlen világból, ahol más idősebbek (a mocsoklavór tanárok a fegyelmi tárgyaláson például, vagy Török János, a szemét hedonista) játékszere volt, és új esélyt kap pataki diákként. Ja, ott majd tuti jobb lesz neki.

Most tehát az a tanulság,

  • hogy bízz a felsőségben, és jobb lesz neked (csak legyen jófej rokonod, mert anélkül cseszheted) – ez nemcsak ma, hanem 1920-ban is aljas és hazug; vagy
  • hogy a művész segítségre szorul, szegényke, mert ő nem ebbe a világba való – de miért is nem terápiára? tán Nyilas Misi rímfaragása értéket képvisel? vagy elég a tehetség puszta ígérete? de miért is?

Válassz, olvasó, kivel azonosulsz: Nyilas Misi – impotens, Orczy – érzéketlen gazdag, Sanyika – bunkó, Gyimesi – jellegtelen, satöbbi. A tanterv szerint Misi a nyertes, lécci, válaszd őt!

Akkor nyilván itten nem példaképet adunk a gyerekek kezébe, hanem úgynevezett irodalmi értéket. Azt aztán tényleg kapunk – tán elég utalnom arra, hogy még a fejezetek rövid összefoglalója sem mindig passzol, akad olyan fejezet, amelyben az intróban leírt esemény meg sem történik (e heti rejtvényünk, hogy melyik ez a fejezet, legalább a kedves olvasó újraolvassa a művet). És az a sok eredeti ötlet! Újszerű narráció! Originális cselekményvezetés! Szállóigék! … ugorgyunk.

Kapunk ezen felül kapitalizmus-kritikát is – csak mutatóba: „És azok a gazok, azért a pénzért: nem nézik azok, hogy mit teremtett oda nekik a kis Nyilas mester, csak azt számították, spekulálták a tompa eszükkel, hogy: a forint: a krajcár...” Hát, ha az életre nevelünk az iskolában, akkor tényleg nagyon hasznos megutáltatni azt a keretet, amiben valószínűleg a lurkók teljes felnőtt élete telik majd (hacsak addig nem leszünk banánköztársaság).

Ez komolyan minta lehetne?

Hoppá-hoppá, lehet, hogy nem is ezért olvastatjuk, hanem talán a szentenciózus részek szükségesek ahhoz, hogy a mai kölkök teljes emberré legyenek: „Hát nem borzasztó az, hogy itt vagyunk Európa közepén, élünk, dolgozunk, kínlódunk, dalolunk, vigadunk; s nincs az egész világon sehol még nép, amelyik megértené a mi nyelvünket... Sem a nyelvünket, sem az érzéseinket, sem az életünket. Magunkban kell itt lennünk, senkire se lehet számítani, csak ellenségünk van a világon, barátunk, rokonunk sehol.” – ha nem hagytam volna abba az olvasást, azt hiszem, egy kesergőre gyújottam volna legszívesebben. Sírjon ilyet a Benyhe János a Dohogóban, a különben általam kedvelt Heti Válasz egyetlen igazán komikus rovatában, de ne legyen már kötelező ez a szemlélet… Gagyi, gagyi, gagyi.

Kapunk ám az arcunkba még szebbet is: „csodálatos, hogy a szenvedő ember körül is minden természetes és vidám; szinte nem érdemes élni, ha az élet ilyen kevéssé vesz részt a szív fájdalmában” – ez jól van mondva, kedves író úr. És ne feledkezzünk meg a magyar irodalom (de talán a világirodalom) leggiccsesebb utolsó mondatáról, idézem: „S fejét leejtette, s márványszínű lett a szoba, s egyszerre kimondhatatlan vágy fogta el: menni, elmenni innen abba az iskolába, ahol már ő tanít... ő... a drága, az édes jó bátyja... az égbe... az égbe... mert az maga az ég...” – mi van? Giccs, giccs, giccs. Zsiga, a három ponttól nem lesz a zagyvaságból értelem…!

Ha valaki lépne, és kihajítaná ezt a vackot a kötelező olvasmányok közül, az jó lenne. Mindhalálig.

11 megjegyzés:

  1. Nagy élvezettel olvasom a blogodat!

    Hát, lenne még néhány tippem, hogy mi mindent kéne kihajítani a kötelezők közül!

    VálaszTörlés
  2. Én is a tiédet!
    És hát nekem is lenne még tippem... :-)

    VálaszTörlés
  3. Akkor tippeljünk!!! Bánk bán, bár volt már egy osztályom, akiknek bejött. Aztán a reformkor lírájából és ált. a régebbi irodalomból is jó sok, tökölünk éveket velük, aztán mire jönne az élvezetes irpdalom, addigra már végzősök, és teperünk az éerttségi tételekkel, ahelyett hogy élvezkednénk.

    VálaszTörlés
  4. Asszem, hasonlóan gondolkodunk... :-)

    VálaszTörlés
  5. így van. a jókai előttiek érthetetlen hieroglifák (hogy majakovszkijt parafrazeáljam), kultúrtörténeti érdekességek. a nyugat viszont fasza, és a tinik is szeretik.

    VálaszTörlés
  6. bazmeg nehogy már magadra vedd :-)

    VálaszTörlés
  7. Ja, én mindig akkor teszek smiley-t, ha magamra veszek ezt-azt... Tehát: :-)

    VálaszTörlés
  8. Rovar, azért nem dobnám ki korszak szerint az egész cuccost. Balassai bőséges életrajzzal pl. bejön, elég kalandos volt ahhoz, hogy jól előadva éljen. Csak ki kell emelni, hogy micsoda nőcsábász harcias stb. korabeli főúr volt, és nem kell szenteskedni és finomkodni róla. Ugyanígy Csokonai is működik. Janus Pannonius meg jókora indularokat kavarhat, hogy micsoda egy önelégült valaki volt. Aztán egy-két erotikus epigramma is bejön, ha valaki merészkedik kilencedikeseknek bevinni olyat. MOndjuk itt nagyjából ki is fújtak az elődök.

    VálaszTörlés
  9. Végre!!! Mindig is utáltam, de azt hittem, bennem van a hiba (mert persze felnőttként eszem ágában sem volt újra olvasni). Kösziköszi!

    VálaszTörlés
  10. Hmm...nekünk ez hál égnek nem volt kötelező. De volt egy csomó más, ami meg volt és azokat se szerettem. Hozzáteszem egészen 12-ig minden kötelezőt olvastam, de elég kevés nyerte el a tetszésem. Akit kifejezetten utálok, bármely művéről legyen szó, az Jókai. Lehet, hogy ez az én hülyeségem, de tény, hogy a Kőszívű ember fiain csak nagy szenvedések árán tudtam átrágni magam, Az arany ember pedig az első kötelező volt, amit képtelen voltam elolvasni.

    VálaszTörlés