2009. január 17., szombat

A lila ködről

Én mindig is csodáltam azt, ahogy a magyartanárok megmagyaráznak egy-egy sort egy versben, tehát amikor a költő írja, hogy ’hú, leesett a hó’, na, akkor az a magyartanárnál egy másfél oldalas esszé, hogy miért esett le a hó.” (Gombos Zoltán, műsorvezető, FIKSZ Rádió)

Meglepő lehet, de ebben teljesen egyetértek Zolival. Mi sajnos csakugyan hajlamosak vagyunk arra, hogy amit egyszerűen is el lehet mondani („azért esett le, mert itt a tél”), azt mégis inkább három-négy barokkos körmondattal intézzük el. De lényegesnek tartom azt, hogy a körmönfont kifejezésmód ellenére is a szívünk mélyén pontosan tudjuk, hogy miről is van szó.

No most a diák előbb veszi észre a bonyolult fogalmazási módot, mint a mögötte – szerencsés esetben – meglapuló elemzőkészséget és koherens esztétikai rendszert. Így amikor megpróbálkozik az elemzés műfajával, a formát lövi be elsőnek.

Ezt követően a múlttá vált jelent felváltja a jövő

Magam például a gimnáziumban több ízben megtettem, hogy elemző dolgozat közeledtével kinéztem találomra három szót az idegen szavak szótárából, és eltökéltem, hogy azokat mindenképpen beépítem az elemzésembe, nem is tudva, mi lesz az elemzendő szöveg maga. Sikerült. Ilyenek voltak köztük, mint „eudaimónia” vagy „paroxizmus”. Hát ehhez persze kellett az is, hogy a magyartanárom ezt megvegye. Megvette.

Próbálok nem bedőlni az ilyesminek, és a diákjaimat mind a felesleges bonyolultságtól, mind a fellengzéstől próbálom eltanácsolni, több-kevesebb sikerrel. A legviccesebb mindig az, amikor átveszek csoportot, vagy régebben, míg egyetemi felvételi előkészítőket tartottam, az új évad indulásánál, ahogy a kölkök első dolgozat alkalmával ugyebár megpróbálnak megfelelni annak, ahogy az irodalomtanárt elképzelik, és telipakolják az irományukat minden földi jóval…

Héphaisztosz figuráján keresztül rájövünk, hogy a
versben is a látszat, a felszín mögé kell néznünk.


De miért is alakult ez így? Az első elemzési módszer vala ugyebár az explication de texte (remélem, jól betűztem, emlékezetből írom), amikor a verset mint a költői életrajz illusztrációját tekintem, avagy megpróbálom kitalálni, mi volt a költői szándék. Idősebb magyartanároktól sokszor még ma is látni (én legalább tíz kolléga óráján láttam már) ilyen irodalomfelfogást. Nos, ez tényleg iszonyat ciki.

De mi van helyette? A trendi, az van. Egy csomó rafinált, de üres fejű jóember (Derrida, Jakobson, Barthes, vagy hogy magyarokat is említsek, a két Kulcsár-Szabó vagy Thomka Beáta) tette ezt velünk, akik rájöttek, hogy ha egy kockacukornyi lényeget a nehézkes és túlnyomó részt idegen nyelven megfogalmazott beszédmód szarkupacával betemetnek, akkor az olvasó inkább elhiszi nekik, hogy okosságot mondtak, minthogy ásson a szarkupac aljáig. Csak egy idézet Kulcsár-Szabó Ernő XX. századi irodalomtörténetéből (amelyben amúgy fél oldal jut Örkényre, és rengeteg oldal jut teljesen érdektelen szerzőkre) – bocs ismét, ha pontatlan, fejből idézem (megtanultam, annyira tetszett): „az önmagát saját szinguláris egyediségében újrafelismerő kollektív individualitás”.

Ami közös mindkét szemfényvesztésben, az a beszédmódjuk végletesen retorizált, bonyolult, mesterkélt volta, ráadásul teljesen feleslegesen. Hát én, mint magyartanár, immár kit válasszak?

A villamos azonban nem jár, a költő nem vezető,
hanem vezetésre szorul, tehetetlen


Nos, én Szerb Antalt és a szellemtörténetet választottam, ami ódivatú ugyan, de talán legalább nem hazudik. Ezt persze nem tartom ideális helyzetnek, és nem gondolom, hogy én lennék az ország legjobb magyartanára. Jól is néznénk ki.

A másnál szocializált diákok azonban általában azt mutatják, hogy a tanártársadalom alapvetően mégis ebből a két készletből állítja össze metodika-legóját; legalábbis az iskolában, ahol dolgozom, 9 magyartanár óráit láttam ez alatt a tizenegy év alatt, és ebből hat volt az oldschool, három pedig a Barthes-függő, de egy sem akadt, aki valami egyénit csinált volna.

Bár a gimnáziumi tankönyvek siralmasak – továbbmegyek, nagyon siralmasak –, azért mégis van remény! Az egyre kevésbé hozzáférhető, de remélem, előbb-utóbb jobban elterjedő Arató László- Pála Károly féle könyvsorozat, amelynek ugyan nincs készen a teljes gimnáziumi követelményrendszert lefedő, teljes anyaga, de a már (még?) hozzáférhető kötetek klasszak. Nagyon klasszak.

7 megjegyzés:

  1. azért van az életrajzias és a nyelvtudomány felől jövő között bőven választék az egyetemen, más kérdés, hogy esetleg nem találnak követőkre a tanárok között.

    VálaszTörlés
  2. emellett várjuk, hogy határozott hangú javaslat jelenjék meg a szervilis és túlértékelt Örkény középiskolai oktatásból való kisöpréséről :-)

    VálaszTörlés
  3. Persze, hogy van választék az egyetemen, de vajha tanítható-e a sok okos módszer középiskolában? Van-e hozzá módszertan, és azt tanítja-e bárki az egyetemen? Az ELTÉs módszertan órán anno semmit sem tanultam. Mármint nem lustaságból... :-)

    VálaszTörlés
  4. hát nem tudom. egyébként érdekes, hogy a művtöri (legalábbis magyarországon) a szellemtörténeti iskolára épül teljes egészében, szóval fülep lajos meg ilyenek máig relevánsnak számítanak, a posztmodern dolgok csak részletkérdésekben módosítottak.

    VálaszTörlés
  5. vasárnap délelőtt hallgattam a kossuthon, megjelent/jelenik az új középiskolás irodalomkönyv. a 4. évfolyamé már kész. nagyon jókat mondtak róla. meg az új tanítási módszerekről. a Szénási műsorban volt, 11-kor. nem hallgattad?

    VálaszTörlés
  6. kati tanító néni! Ki a szerző?

    VálaszTörlés
  7. azt nem tudom, de Fűzfa Balázs irodalomtörténész nyilatkozott róla, és nagyon dicsérte. amiket mondott, az tényleg jó.

    VálaszTörlés