Elemzés (2) –Osztálytalálkozó

Elemzés rovatunk mai tárgya a Dolly Roll egy korai alkotása, a vérvalóság és a fantázia birodalmának határmezsgyéjén életveszélyesen egyensúlyozó Osztálytalálkozó című szociografikus érzékenységű, mégis idilli miniatűröket tartalmazó darab.

„Lenyomtunk négy évet, az iskola bezár,
Vakációzik diák és tanár!
A felmentett elmehetett,
Rekkenő a nyáridő -
Jó lesz találkozni egy hosszú év után…

Már szervezzük az estét, de nincs üres terem,
Azért a részvételi díjat átveszem.
Mindenki váratlan
Vendégként nálam van -
A stréber villájába invitál.

Osztálytalálkozó, de jó hogy mindenki itt van!
Bukott diákkal szemben az igazgató,
Mily különös a véletlen:
Milliomos az életben -
Boltjában minden tankönyv kapható!

Osztálytalákozó, de jó hogy mindenki itt van!
Pótvizsgázik az összes oktató:
Térképek, fényképek,
Izgalmas emlékek,
Betelt intőkönyvek, osztálynaplók…

Visszatérünk, jövőre is találkozhatunk,
Egymásról sok pletykát megtudunk.
Jó néhány év múlva már csak arra gondolunk:
Milyen válogatott banda volt az osztályunk!
Jó néhány év múlva már csak arra gondolunk:
Minden hájjal megkent csibészek voltunk!
Vissza-visszatérünk, s már csak arra gondolunk…”

A töredékességében is megkapó szépségű, az összetartás, együvé tartozás himnuszaként felfogható költemény elsősorban idő- és térkezelésével lepi meg a gyanútlan befogadót.

A mű egésze valamilyen téren és időn kívüli állapotban lebeg: „lenyomtak” négy évet, kitört a vakáció, aztán időugrás: eltelik „egy hosszú év”, amely elég hosszú ahhoz, hogy a bukott diák milliomosság váljék, méghozzá váratlan fordulattal lángossütés vagy brókernetezés helyett tankönyvek terjesztése révén. Az eltelt év hosszúságát jelzi az is, hogy az iskolában töltött időkre csak segítséggel képesek visszaemlékezni. Ezután is éventként fognak találkozni, de az eljövendő kor kérdései és problémái helyett „már csak arra” gondolnak majd, „milyen válogatott banda” voltak. Tehát az iskola nem felkészítette őket „az életre”, hanem eszképista módon annak pótlására fog szolgálni egész felnőttlétükben.

Miért kér a lírai én pénzt azért, hogy vendégül lássa osztálytársait? A strébernek mi nem felel meg a versbeszélő otthonában, ami miatt a saját villáját részesítené előnyben mint a találkozó helyszínét?

Milyen társadalom az, ahol a stréber és a bukott diák egyaránt meggazdagszik (az egyiknek villája, a másiknak tankönyvshopja lett egy év alatt), a többiek sorsáról azonban nem tudunk meg semmit?

Vajon mi lehet a misztikus „térképeken”?

Mi olyan van egy osztálynaplóban, ami „izgalmas” lehet egy osztálytalálkozón?

Mi az az intőkönyv? Ha betelt, akkor hogyhogy az egész tanári kar („az összes oktató”) elfogadta a meghívást erre az összejövetelre? Vajon mivel kompenzálta ez az osztály, hogy „minden hájjal megkent csibészek” voltak?

Mit takar a „pótvizsgázik” ige az „összes oktatóval” kapcsolatban? Miért vetik azok magukat alá a hangzása alapján felettébb kellemetlen procedúrának?

Ha mindenki jelen van az osztálytalálkozón, akkor hogyan ejtik szerét annak, hogy „pletykákat” tudjanak meg egymásról (ahhoz ugyanis az kell, hogy valamely érintett fél ne legyen jelen)?

Megannyi megválaszolatlan, mert megválaszolhatatlan kérdés. Ugyan ki gondolná első olvasatra, mennyi posztmodern titkot rejthet egy látszólag ártalmatlan, nosztalgikus nóta? Társadalomkritikus felhangjait a zenekar („a banda”) a kontextus segítségével rejtette el a Kádár-korszak cenzúrája elől, ugyanis olyan dalokkal vették körbe egyébként is Happy Coctail című lemezükön, mint pl. Florida Expressz, Shake koktail [sic], Kabalabébi, Csingilingi vagy éppen Honolulu Rallye. Hallgasd meg friss füllel ezt a nótát, és nyisd ki a szemed!