Tanárhatározó EXTRA – A magyartanár

[Mint tudják, a tanárhatározó sorozat nem tantárgyak szerint csoportosít, most mégis kivételt teszek VP nevű olvasónk kérésére, és hátba támadom a magam fajtáját. Ez egy egyszeri alkalom.]

A magyartanár egy eleve elvesztett háború altisztje. Feladata az idő kerekének visszaforgatása, a Gutenberg-galaxis életben tartása. Kicsit ahhoz hasonlítható a magyartanár feladata, mint a postakocsisok szakszervezetének vezetőjéé a vadnyugaton, a vasútépítések idején.

Feladatának nehézségét növeli, hogy élményeit könyvekből szerzi, otthonát csak abban az esetben hagyja el, ha dolgozni indul. Ha netán mégis ki van téve valamilyen új látványnak vagy egyéb érzékszervi ingernek, ellenállhatatlan kényszert érez, hogy olvasmányélményeihez kösse azt, és az esetlegesen szintén jelenlévők jóleső érzéseit megzavarva tüstént a megfelelő olvasmányélményre terelje a szót, majd arról újabb könyvekre, sőt, szélsőséges esetben folyóirat-cikkekre is! A jelenlevők nem merik letorkolni, mert félnek, hogy bunkónak látszanának, és hasonló okból azt sem ismerik be, hogy az említett könyvek és cikkek olvasása helyett esetleg ők éppen élték az életüket.

A magyartanárnak éppen ezért természettudományos ismeretei sincsenek, legfeljebb földrajziak, amely ismereteket a hosszabb regények elviselhetetlenül unalmas leíró részeiből meríti.

A fentiekből levezethető, hogy a magyartanár iszonyodva tekint a modern kor minden vívmányára, a számítógépet kizárólag (egyujjas) kesztyűben érinti, és csak amikor végképp elkerülhetetlen. Így megveti a mobiltelefont, az extrém sportokat és a gördeszkázást is – egyszóval mindazt, amiken keresztül kapcsolódhatna a gyerekek érdeklődési köréhez. És mivel a filmek terén is kizárólag Márai-feldolgozások jönnek szóba, vagy a hosszabb Tarr Béla-filmek, szörnyülködve figyel minden olyan mozgóképet, amelyben elsütnek egy fegyvert (hacsak nem Tolsztoj-feldolgozásról van szó) vagy lecsupaszítanak egy női vállat. Így a filmélményei sem kötik őt össze tanítványaival.

Ha akad olyan diák, aki mindezek ellenére egy hullámhosszra képes kerülni a magyartanárral, akkor azt ’jó magyarosnak’ nevezi, esetleg gondolkodását ’érett’-nek minősíti, vagy dicséri ’fejlett elemzőkészségét’. A többi diákot ’reménytelennek’ tartja, és minden lehetséges fórumon igyekszik rámutatni arra, hogy adott szülői és társadalmi háttér mellett ő márpedig tehetetlen.

Két típusa ismeretes, az egyik lediktálja, hogy a diáknak mit kell gondolnia a művekről, a szerzőkről, és arról, hogy a szerző mire gondolt, amikor a művét megírta. A másik annyira retteg, hogy ebbe a hibába ne essen, hogy nem tesz egyetlen határozott állítást sem, így az órán megállás nélkül vita zajlik, és jegyzetelni gyakorlatilag lehetetlen.

A magyartanár az irodalom (misztikusok által) nagynak mondott figuráit annak ellenére isteníti, hogy túlnyomó részüket már senki sem olvasná - maguk a magyartanárok se, ha nem lenne muszáj. Elhallgatja (rosszabb esetben nem is tud róla), ha nemi betegek voltak (mint Vörösmarty) vagy drogfüggők (mint Kosztolányi), vagy elvtelenek (mint Balassi), vagy perverzek (mint Krúdy), vagy impotensek és/vagy homoszexuálisok (mint Babits), vagy sírrablók (mint Jókai). Mindezt azért, mert úgy gondolja, hogy a kölöknek a deszkások és bmx-esek helyett az írók és költők kell, hogy példaképül szolgáljanak.

A magyartanár a diákok minden szabad percét le akarja foglalni, hogy hozzá hasonlóan ne mehessenek ki a négy fal közül, ezért úgynevezett kötelező olvasmányokat ad fel, mégpedig lehetőség szerint annyira rövid határidővel, hogy a diáknak valamennyi tanítási óra alatt is azokat kell bújnia. A magyartanár érzi, hogy nyáron még nagyobb a kísértés a lakás elhagyására, ezért erre az évszakra különösen sok olvasmányt ad fel. Nehézséget jelent ebben a küzdelemben, hogy a kötelezők rövid tartalma fellelhető könyvekben és az interneten. Ennek kivédésére két út mutatkozik: vagy olyan olvasmányt választ a magyartanár, ami kellően obskúrus ahhoz, hogy ne legyen belőle sehol összefoglaló (pl. Krúdy Gyula: Velőn innen, csonton túl) – de itt is fennáll a veszély, hogy a kölök ’jó magyaros’ osztálytársával elmesélteti magának a tartalmat. Az ideális megoldás tehát az úgynevezett olvasmány-ellenőrző dolgozat megíratása. Ennek során a tanár a könyvben előforduló teljesen lényegtelen részletekre kérdez rá (pl. „Hány garnitúra ágynemű van Vizyék háztartásában az Édes Anna című regényben?”), majd vércseként csap le az olyan diákra, aki az ilyen részletekre nem emlékszik.

A tudomány azonban mindmáig adós annak magyarázatával, hogy mi az oka annak, hogy az élete delén álló magyartanár miért mindig kizárólag az alábbi három lehetőség egyikét valósítja meg:

1. elhagyja a pályát, és felcsap biztosítási ügynöknek
2. alkoholista lesz, és a továbbiakban s-alakban közlekedik,
3. vezető tanár lesz, és a jövő magyartanárait oktatja.