2009. március 22., vasárnap

Kedvenc idézeteim

Az internetes aforizmagyűjtemények nagy hiányossága, hogy kizárólag szerelemről, öregségről, családról, meg más lerágott csontokról tartalmaznak jól bevethető szellemes mondásokat. De ez nem maradhat így, íme, egy csokorral (hah, mekkora közhely) kedvenc alternatív aforizmáimból.
  • Az életnek tanulunk.” (ismeretlen) – Igen, kovalens kötések, elektrolízis és Petrarca-szonettek között élünk mindahányan. Pedig tényleg.
  • Az autóban nincsen szekrény.” (P. Zsuzsanna tanító) – Ezt akkor hallottam, amikor általános iskola alsó tagozatában megkérdezték, milyen részekből áll egy gépjármű. Olvasván az Ezerféle autó című szakmunkát, karosszéria helyett annak magyar megfelelőjét, a „kocsiszekrény” kifejezést mondtam hozzászólásomban, vesztemre.
  • Ha valamit igazán szét akarsz kenni, nem akarsz határozott állást foglalni, alakíts az ügyben bizottságot. Minél több résztvevő van benne, annál jobb.” (S. Géza oktatáspolitikus) – A nagy ember ezt egyetemista koromban tanította nekem a Közoktatás-politika című speckol alkalmával. Azóta figyelem a világot, és belátom, nem volt hiábavaló felvenni ezt a tanegységet.
  • Néha könyvet is olvasok, // de nemcsak tündérmeséket, // mert én is kijártam az iskolát.” (D. Rózsi, zeneművész) – Vajon mennyi lehet most az általa olvasott könyvek között a tündérmesék aránya? Nagyobb lett-e, vagy kisebb, amióta a fenti szöveg megszületett?
  • Könyvet lopni nem bűn.” (egy vadkankülsejű, Zrínyi-rajongó, mizogün professzor, Eötvös Loránd Tudományegyetem, magyar szak) – Loptam is az ELTÉről egy sorozat művészetelméleti könyvet nagy nekibuzdulásomban. Még az sem szegte kedvem, hogy egy szemináriumi szobában hevertek egymás tetején, három centiméter vastag porréteg alatt, így nem lehet őket igazán jó lelkiismerettel az ágyban olvasni.
  • „riporter: Maga értelmiségi? – felvonuló: Nem, én tanár vagyok.” (Gálvölgyi János egyik műsorából) – Annyian védik itt a Nők Lapját, hogy beláthatjuk, a komikus evvel bakot lőtt, faviccet sütött el.
  • El kéne döntenünk, hogy milyen iskolát csinálunk: elitgimnáziumot, vagy gettóiskolát a négereknek.” (egy korábbi munkahelyem korábbi igazgatója, biológiatankönyv-szerző) – Nem, tényleg nem mind értelmiségi, aki tanár. Abban az iskolában olyan tanár is akadt, aki egy kifulladt gyereknek az „Auschwitzban örültél volna ennyi levegőnek” tréfás kiszólást bírta mondani.
  • Én tényleg egy axióma vagyok.” (G. János, tanár, elitgimnázium) – A mókás tévedést valójában kiprovokálták. A derék ember ugyanis annyi axiómát mondott, hogy egy tanítványa megjegyezte: „A tanár úr maga is egy axióma” – és ő csak felült a rosszízű provokációnak.
  • Én vagyok a rock and roll.” (G. János, tanár, elitgimnázium) – Talán a szakember a fenti baklövést akarta jóvátenni ezzel a más alkalommal elejtett megjegyzésével.
  • Milyen szép is ez a mi hivatásunk.” (két tanárbarátom és én).

2 megjegyzés:

  1. "adkankülsejű, Zrínyi-rajongó" ezt most hogy?
    Vagy Zrínyi vagy a vadkan...

    VálaszTörlés
  2. "Mi az a mentálhigiénikus? Valami olyan kézmosás- izé?" azóta nyugdíjazott igazgató a régi iskolámból. Zemlényi Zoltán jött a suliba: "segítsük azt a szegény nyomorékot!" ugyanezen igazgató.

    VálaszTörlés