Hold the line, please...

Sziasztok, kedves olvasóim, most látom, hogy két hete nem szórakoztattam magukat, ezért elnézéseteket kérem Önöktől. A helyzet az, hogy most más foglalkoztat, megpróbálok egy nagyon hagyományos ponyvaregényt írni a poén kedvéért. Legközelebb szerintem nyáron írok csak ebbe a blogba, addig mindnyájan helyettesíthetitek a blogom a kezdőoldalaikon valami egyébbel, és ha semmi nem jön közbe, júniusban találkozunk ismét Önökkel.

Csá!
[tovább]

Pátosz

Kolofón: ma nem vagyok hajlandó semmi szatirikusat írni, legfőbb ideje valami pozitív hangvételű, méltányos, megszívlelendő cikknek.

Gondolom, mindannyian megostromoltuk már a tudás várát, majd kiléptünk a nagybetűs életbe. Ballagási tarisznyánkban magunkkal vittünk emberséget, tudást, a képességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Kívánták nekünk a lehetőséget, hogy képesek legyünk mindig helyesen cselekedni, s hogy munkánkban kiválóak legyünk – soha ne érjük be mással, mint a tökéletessel. Így lettünk mindnyájan a társadalom hasznos tagjai, polgárok, magyarok.

Hiszen negyvennyolc és ötvenhat hősei nem hiába ontották vérüket, áldozták fel magukat, személyes vágyaikat, reményeiket, ambícióikat a haza oltárán!

Így lettünk mindannyian annyi titok tudói, így tettünk szert barátokra. E barátságok talán életre szólnak. Jóban-rosszban számíthatunk egymásra, hiszen mindannyiunkat összetart a szeretet, amit adtunk és kaptunk családunktól, szeretteinktől, osztálytársainktól, szerelmeinktől, barátainktól. A szeretet az, ami értelmet ad tanulmányainknak, az iskolában megszerzett megannyi tudásnak. Hiszen szeretet nélkül te csak biológus, kémikus, irodalmár, történész lehetsz, a szeretet által lehetsz ember! A szeretet által lehetsz apa vagy anya, férj vagy feleség, barát, szomszéd, utastárs.

Végtére is ötvenhat vagy negyvennyolc hősei is a haza szeretete miatt haltak hősi halált, áldozták életüket, álmaikat, jövőjüket a szabadságért, a szabad Magyarországért.

Igen, szabadság! Szabadság nélkül az ember semmi. Szabadság nélkül az ember rab, kalickába zárt madár, leláncolt Prométheusz. Szabadság nélkül a tudás használhatatlan. A szabadság nem más, mint lehetőség. A szabadság erőt, biztonságot ad. A szabadság felelősség. Felelősség embertársaid iránt, hazád iránt. A szabad emberek szabad hazában élnek, dolgoznak, szeretnek mindörökké. Mert a gondolatot nem lehet korlátok közé zárni, a gondolat mindig szabad marad. Ha úgy érezzük, elfásulunk, semmi sem sikerül: mindig erőt meríthetünk a gondolatból, hogy a gondolat szabad, és szabad is marad! Ez ad erőt a hétköznapok küzdelmeihez, megannyi fáradalmunk, erőfeszítésünk, harcunk értelmét ez adja, a cél, hogy szabadok, mindörökké szabadok és boldogok legyünk.

Mert, kedves barátaim, negyvennyolc és ötvenhat hősei arra tanítanak minket, hogy saját boldogságunknál fontosabb a köz boldogsága, kicsinyes, önző céljainknál a nemzet nagy céljai, boldogsága.

A boldogság nem csak egy kék madár. A boldogság nem pusztán elégedettség magunkkal, körülményeinkkel. A boldogság nem annyit tesz, mint nem szenvedni hiányt semmiben. A boldogság nem más, mint a bennünk szunnyadó lélek oroszlánjának megugrása, a szellem csillagösvényeinek feltérképezése és bebarangolása. A boldogság a lélek sugárzó fényének beengedése mindenki szívébe. A boldogság egyben szabadság, szeretet és tudás, a szabadság szeretete, a szeretet tudása, a tudás szabadsága. A boldogság a humánum parittyája. Kicsi parittya, amellyel a gonoszság Góliátját legyőzi végül a mindannyiunkban ott lapuló legkisebb királyfi.

Köszönöm a figyelmet.
[tovább]

Szócikkek a (nagyon) kislexikonból (2)

Rövid szemelvények egy hiánypótló oktatásügyi kézikönyvből. Második rész.

aula –illegális tudatmódosító szerek adásvételére legkevésbé alkalmas terület. (ld. még -> iskolai vécé)

diákparlament – feladata a diákok demokratikus nevelésének biztosítása; ebben meglepően hasonló eredményekkel és metódusokkal operál a ~ és az országgyűlés. A ~ hatékonyságát rontja, hogy míg az országgyűlés a polgárok pénzének túlnyomó részét költheti el (az azt megtermelők helyett), addig a ~ arról dönthet, hogy 30.000.- forintot a klubhelyiség új magnójára vagy nagyobb tétel nyalókára költi-e.

kókuszgolyó – fizetési egység, amely tanárok és diákok között kötött fogadások tétjeként szerepel leggyakrabban.

osztályfőnöki óra – az az időintervallum, amelynek során gyerekektől fondorlatos indokokkal pénzt lehet beszedni a lehető legzavartalanabbul, de az elképzelhető legmagasabb iskolában előforduló zajszintben.

portás bácsi / büfés bácsi – a gyerekek politikai és ideológiai fejlődését kézben tartó, magát autodidakta módon szüntelenül rádiókból továbbképező, fotogén férfi.
[tovább]

Archimédesz nem ismerte az emót

Aminthogy Archimédesz is abba halt bele, hogy épp borzasztóan az elméleti tudás foglalkoztatta, és vak volt a gyakorlathoz („ne zavard köreimet” – mondá az őt lekardozni készülő ellenségnek), ebbe fog a magyar közoktatás is kipurcanni.

Az alábbi kirohanásnak csak látszólag, vagy még annyira sem tárgya az emo, hiszen az már önmagában is paródia. Sokkal inkább szeretném gúny tárgyává tenni a magyar felsőoktatás pedagógiát oktató szegmensét. Mátóné Szabó Csilla, aki a KJF Bölcsészettudományi és Művészeti Intézetének Neveléstudományi Tanszékén oktat, sikeresen megalkotta a magyar pedagógiai szakirodalom állatorvosi lovát. Kérem drága olvasóimat, hogy olvassák el az írást (Az emók: az érzékenyek szubkultúrája) a maga egészében, ha tehetik, az Iskolakultúra 2009/1-2. összevont számának mellékletében vagy online itt.

„Az emo sokkal több, mint pop-punk zenei stílus […] – az emo életérzés.” – írja a tudós szerző, és kifuttatja cikkét a saját csuklóját metélő emósok képére, akik nem is feltétlenül metélik, és nem is csak az emósok, és egyáltalán. A falcolás veszélyes üzem, én sem helyeslem, de nagyjából ez az egyetlen pont, amiben egyetértek a tudós szerzővel. Abban már nem, hogy a gyakran falcoló emósok „az androgün külső miatt a legmegdöbbentőbbek”.

Az emó fő jellegzetessége, hogy „veszélyes játékot űznek a testileg-lelkileg éretlen kiskamaszok a nemi szerepekkel” mondja a tudós szerző, aki nyilván cseppet sem homofób, és abban is biztos vagyok, hogy átaludta a 70-es éveket. Meg a 80-asokat. Az milyen már, hogy a hosszú hajú fiatalokat még annál is régebben, a csodás 60-as évek folyamán lányos külsejük miatt vegzálták széles e hazában – wow, csak nem problémájuk volt a nagyoknak a hagyományos nemi szerepek elutasításával?

Jellemző különben, hogy a cikk végig adós marad azzal, hogy pontosan mik is a nemiszerep-felfogás e fajtájával a bajok, hacsak nem ez: „[e] hatások túl fiatalon érik őket, olyan életkorban állítják őket választás (sic!) elé, amikor még nem érettek erre a döntésre. […] Mivel tehát a nemek közötti különbségek elmosódni látszanak, innen már csak egy lépés az egymással csókolózó fiúk és lányok, illetve a biszexualitás.” Természetesen nem vitatom el senkitől a jogát, hogy ízlésének megfelelő és kevésbé megfelelő magatartásokat különböztessen meg a szexualitás terén is (például én sem szívesen nézek, néznék csókolózó fiúkat vagy kakiszexet), azért talán mégis kérdéses, hogy van-e az ilyen értéknyilvánítások mögött tudományos háttér. Nyersen megfogalmazva, mi a fasz köze van neki a tudós pozíciójában ahhoz, hogy ki kit szeret megcsókolni, ne adj’ isten szeretni? És akkor most finoman visszafogom magam, és nem küldöm el a tudós szerzőt melegebb (muhaha :-) éghajlatra, amiért még mindig úgy képzeli, hogy a szexuális irányultság választás kérdése.

Említést érdemel még a szerző nyelvtudása is: így fordít: One Last Wish – Egyetlen végrendelet, Cross My Heart – A szívemen át, vagy a kedvencem: Fall Out Boy – Kihullott fiú. Rosszul fordítja a második feltételes módot, és a mondatzáró anyway szerinte sehogyan nem-et jelent. Angolul nyilván nem kell mindenkinek tudnia, de nem is kötelező fordítani… (Megfejtés egyébként nagyjából helyesen: egy utolsó kívánság, bizonyisten, a fall out pedig radioaktív sugárzás-t jelent. Az anyway a mondat végén azt jelenti: különben is/sem.) A tudós szerző magyar emobandákat is ismer: No Thanx, Anti Fitness Club; s ezek népszerűségét egyáltalán nem a mögöttük álló pénzes menedzsmentnek, hanem annak tudja be, hogy a tagok „szinte egyidősek a rajongókkal: ők is tinédzserek”. Érdekes, hogy pont ezek a tinédzserek népszerűek, és nem azok, akik óccsó cuccon játszanak a falusi művházban. Jaj, de hülye vagy te, nem tudós, baszki.

Az országban, ahol szinte egyetlen híres rapper sem gettóból jött (Ganxsta – Pasarét, Ogli – V. kerület, Sub Bass – falu), idézi szerzőnk Szapu Magdát, aki valamiért nyilván tekintély, és aki zene, szórakozóhely és szórakozási forma alapján „a következő ifjúsági szubkulturális csoportokat különbözteti meg: rocker, metálos, alternatív, punk, szkinhed, rapper, diszkós, house-os és raver.” – sajnos mivel híján vagyok az erről szóló, minden bizonnyal felettébb izgis könyvnek, elképzelni sem tudom, mi lehet a különbség az első kettő vagy épp az utolsó három között, és hogy a „rapper” magyar viszonylatban vajon mi lehet, és hogy tényleg mitől lenne homogén szubkultúra. Ugyanannyira tudományos ez a taxonómia, mintha én meg kannásbor-fogyasztó vagy alcopop-fogyasztó szubkultúrákat különböztetnék meg, sőt, az én csoportjaim tán még homogénebbek lennének a tudósénál. Az „alternatívok” egy kalap alá vételével nem is vagyok hajlandó foglalkozni, olyan égbekiáltó ostobaság.

Gyanúnk tovább immár fokozhatatlan: szobatudóssal állunk szemben! A nagyasszony (aki magát egy helyütt pedagógusnak nevezi a cikkben) olvasta, hogy „ma már (sic!) a kutatók egyetértenek abban, hogy nem ifjúsági szubkultúráról, hanem szubkultúrákról lehet beszélni.” Bizonyára kimentek az utcára, vagy bemerészkedtek egy iskolába, és így jutottak e forradalmi megfigyeléshez. Pedig a pedagógiai intézetben biztos jobban lehetett volna kutatni.

Arról pedig egy büdös szót nem szól, hogy a felsorolt és a létező szubkultúrákkal egyáltalán nem az a baj, hogy a felnőttek értékrendjét elutasítják, hanem hogy olyanok, mint a McDonald's-szendvicsek: jó érzéssel tölthetnek el, illúziót is adnak, de végtelenül károsak. Az emós, a rocker, a technós, a rapper mind úgy akar egyedi, a többitől különböző lenni, hogy tehetséges pénzemberek által gyártatott, szemfüles producerek által kialakíttatott, műanyag sztárok által közvetített magatartásmintákat sajátít el, azaz beáll egy, a nemzetnél kisebb nyájba, és agyát ugyanúgy nem szabadgondolkodásra használja, mint a cikkíró, meg a többi pedagógiai tótumfaktum. Úgy akar egyéniség lenni, hogy egyformaságra törekszik. Hogy buta. Sapere aude, bazmeg, sapere aude!

Továbbmentem a szerző linkjein, és ilyen gyöngyszemeket találtam: „A Depeche Mode, a Nirvana vagy a Guns N’Roses után a mai szülőknek a lázadás terén már nem sok újat lehet felmutatni” – ez speciel a Hetek honlapjáról való, ami azért mint forrás is érdekes egy pedagógiai szakcikkben, nemcsak a megállapítás végtelen együgyűsége és tájékozatlansága miatt. Meg ezek legalább nem tudósok. Másik link, itt végre okos ember van a drót végén, Szekszárdi Júlia, csak ezzel meg az a baj, hogy lényegét tekintve teljesen ellentmond Mátóné cikkének („akadnak ezeknél valódibb, komolyabb problémák is”). Akkor miért hivatkozik rá a tudós szerző? A többi link gyalázkodásom szempontjából irreleváns.

Összegezve a sárdobálásom velejét (heh, képzavar má’ megin’), a cikk olyan jelenséget mutat be, amit mindenki ismer (már aki elhagy épületeket), de e bemutatást is felszínesen, kiáltó szociokulturális műveltségi hézagokkal teszi, idézve irreleváns vagy amatőr cikkeket, alapfokú angoltudással, homofób és életidegen szellemben, viszont borzasztó szakszerűen, a legevidensebb állításait is idézettel alátámasztva. Egy utolsó példa: „A meghökkentő külső mögött gyakran más is megbújik [t.i. mint lázadás]: családi problémák, lelki válságok, szorongás, amelyekről a kamasz nem beszél.” Remélem, nem sok olyan tanár akad Magyarhonban, aki ebből az útmutatóból értesül bármi újdonságról…

A Mátónéhoz hasonlatos emberek pedagógiát oktatnak. Régi szólásmondások helyett (arról, hogy ki oktat) inkább csak annyit: jaj nekünk. Na, megyek, felvágom az ereimet.

NB: Ugyanebben a folyóirat-számban Lénárd András, ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar, érdekes cikket közöl az interneten olvasható laikus pedagógiai nézetekről. Minta: „a pedagógusok […] sokszor cselekszenek úgy, hogy az ellentétben áll a tanult vagy professzionális pedagógiai elméletekkel.” – igen, tudós barátom, mi bizony bemegyünk a gyerekek közé, és – tudod - néha sok szép dolog nem pont a képzelőerőtök és a sok ügyes, ellenőrzött kísérlet szerint működik. További jó egészséget és professzionális, eredményes, hasznos munkát neked is.
[tovább]

Intő jelek

Van egy kolléganőm, aki szentül hiszi, hogy a diákok néha ellopják az asztaláról a dolgozataikat, amikor ő éppen nem figyel. Ő adta az apropót arra, hogy vészriadót fújjak kedves mindnyájuknak: következzen tehát néhány intő jel, hogy esetleg nem a tanári pálya kiválasztása volt életed legjobb döntése.

1. Egy viccet tudsz, és azt sem te találtad ki. Például ha minden reggel „jó estét” köszönéssel lépsz az osztályba.
2. Azt hiszed, hogy egy gyerek meg tud hatódni Goethe Rémkirály című balladájától.
3. Külön eszközt viszel (például cipészkalapácsot) a tanári asztal püföléséhez, amikor csendet akarsz teremteni.
4. Minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak egy pohárka tömény alkoholt. Absztinensek esetére: minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak egy kis tábla csokit. Nagyon önmegtartóztatóknak: minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak még öt miatyánkot és hét üdvözlégyet.
5. Azt gondolod, hogy költők robbantották ki az 1848-as forradalmat. A nagy generáció, főleg Bródy János, élen járt a Kádár-rendszer lebontásában, és az István, a király nemzeti érzelmű darab. A Terror Háza jó hely, szemléletesen mutatja be, hogy lényegileg a kommunizmus és a nácizmus egy tőről fakadnak. Úgy véled, te objektívan tanítod a történelmet.
6. Gyereket kell megkérned, hogy helyezzen üzembe egy videomagnót, és indítsa is el az abba elhelyezett kazettát. Utána a tévén nem sikerül megtalálnod a hangerő állításának módját, és ezért 45 perc üvöltésben ül a tanulócsoport, mert ezt már cikinek érzed megkérdezni a kölöktől.
7. Hatékonynak gondolod a „Nem muszáj ebbe az iskolába járni”, valamint a „Hogy lehet ilyen disznóólban létezni” formulákat annak ellenére, hogy születésed óta itt élsz, ebben a társadalomban.
8. Komolyan gondolod a „tanulmányi kirándulás” kifejezés első szavát, és amikor osztálykiránduláson vagy, szemhunyást sem alszol, mert egész éjjel lábujjhegyen a folyosót rovod, nehogy véletlenül a tizenkét éves lányok átmenjenek a tizenkét éves fiúk szobáiba.
9. Azt hiszed, hogy ha meggyőzően és szívhez szólóan kéred, akkor az osztálykarácsonyi névhúzás után a gyerekek nem fogják a cetliket egymás között elcserélni.
10. Tisztában vagy azzal, hogy csakis az általad íratott dolgozatoknál nem tudnak puskázni a tanulók.
11. Tántoríthatatlanul vallod, hogy a szöveges matekpéldák nem pusztán a gondolkodás különféle készségeit fejleszthetik, hanem alkalmasint az erkölcsi érzéket és a humánumot is.
12. A kicsengetés neked szól, és az órának akkor van vége, amikor te mondod.

[tovább]

A szellem napvilága

Kedves olvasóim, örömtől reszkető hangon nyújtok át Önöknek egy csokrot abból a virágoskertből, amelynek illatait szippantva jellemünk és értelmünk egyaránt éteri magaslatokra tör. Következzenek a világ leghasznosabb, legszemfelnyitóbb (?) linkjei.

1. Kedvenc honlapomon (www.mariaorszaga.hu) végre kendőzetlen változatát olvashatjuk a magyarság őstörténetének, így például minden évszám látható, amikor a szíriusziak a földre látogattak.
2. Kettes számú kedvencem az a honlap, amely egy minden iskoláskorút érintő kérdésre adja meg a választ, vagyis hogy mi a teendő, ha bérmálkozás előtt maszturbáltunk volna.
3. A politika embert és közösséget egyaránt formáló világából most egy Petőfi kapcsán kirobbant vita videóját osztom meg Önökkel, jelige: "kinek a kurv'anyját?'
4. És ha már Petőfi, akkor nézzük tágabb összefüggésben a reformkort. Jómagam eddig nem sejtettem, hogy Kossuth Lajos "a Magyar Mao Tce Tung", de ha jobban végiggondoljuk, oly evidens ez, hogy szinte sajnálom, hogy az ötletgazda már a Szíriuszon lehet.
5. Más. Sokakat foglalkoztat, hogy mi lenne az optimális megoldás az iskolai agresszióra. Nos, nem kell tovább kutatni, egy derék pedagógus emberfeletti pátosszal osztja meg olvasóival a makarenkói felfedezést: a gyereket ütni kell.
6. Egy igazi punk nem ragadhat le a szélsőbaloldal sekélyes világában, így Pozsonyi Bucó szelllemének fáklyafényénél most megoldódik a cigánykérdés. Olvasás után kérem Önöket, tegyék fel a népszerű ideológus kérdését úgy, hogy a cikkben legtöbbször szereplő tulajdonnevet "Pozsonyi"-ra cserélik.
7. Rózsaszín alapon rózsaszín feliratokat ígérhetek Önöknek, ha meglátogatják hazánk legszebb és tán leglelkesebb független Hello Kitty oldalát. Állat!
8. Individualista korunkban mindenki egyéniség akar lenni. Nem úgy ez a zenekar. Ők arról szavaztatják meg rajongóikat, hogy kire hasonlítanak leginkább. Ha az oldalon járnak, kérem, mindenképpen hallgassanak is bele az onnan elérhető éteri dallamokba.
9. Ha már a zene kincsesbányájában matatunk, adekvát megosztanom Önökkel egy felfedezést. Míg Goethe rothadó almákat szagolgatott munka közben, van nálunk olyan rocklegenda, akinek erre semmi szüksége. Nemcsak a kemény zenék dalszövegírását forradalmasítja, de nyelvünket is, méghozzá a legegyszerűbb aljzószerekkel. Repatarurgyán!
10. És végül az emo-ról, erről a csodálatos irányzatról, amely minden bizonnyal a könnyűzene, de továbbmegyek, a zene megszületésének végső értelmét adja. Egy honlappal és egy videóval búcsúzom mára.

Remélem, mindenki jobb ember lett, legalább egy kicsit, ettől a sok pozitív élménytől. Köszönöm a figyelmet.
[tovább]