Boldog új évet kívánok

Itt a Szilveszter, és mivel utálom, újévi fogadalmak helyett csak egy kis múltidézéssel ünneplem:

1. Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2. Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3. Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4. Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
5. Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
6. Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
7. Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
8. Az úttörő igaz hű barát.
9. Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10. Az úttörő szereti és védi a természetet.
11. Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12. Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.

[tovább]

Tanárhatározó (2) – A nomád

A nomád tanár szeptembertől májusig a természetet járja, esetleg madármegfigyeléssel kombinálva útjait. Majd amikor beköszönt a nyár, ugyanezt csinálja, csak gyerekeket is visz magával, akiket részben beszédével elkábít, részben kényszerít arra, hogy viselkedjenek rousseau-i módon, maguk mögött hagyva a civilizációt.

Utazás előtt a diákokat jó tanácsokkal látja el, pl. „Erre az egy hétre a lányok csomagoljanak hat bugyit, a fiúk három alsónadrágot!” Megtiltja a résztvevőknek, hogy elektronikus ördöngösségeket (mobiltelefon, mp3-lejátszó, merülőforraló) csomagoljanak, és hosszan vacillál, megengedje-e, hogy vécépapírt pakoljanak, vagy kitart eredeti elképzelése, a falevelek használata mellett.

Ezután útra kelnek egy úgynevezett nomád táborba, amelynek számos fontos ismérve van: Egyrészt nagyon messze kell lennie minden településtől, amelyekben a sátán modern templomai, úgynevezett vegyesboltok találhatóak, meg civilizált falusiak, akik kizökkentenék nomádékat a nomádságból. Másrészt a nomád tábornak patakparton kell lennie, hogy legyen miből inni, legyen mibe fogat mosni, mosogatni és fürdeni (persze rohadt, mocskos tusfürdő nélkül) ezzel el nem múló örömet okozva a patakon háromszáz méterrel lejjebb található másik nomád tábor lakóinak, akik a patakot ugyanilyen a célokra kívánják felhasználni. Harmadrészt lényeges, hogy a nomád tábor erdőben legyen, de ennek funkciójára még senkinek nem sikerült rájönnie, hacsak nem arról van szó, hogy mindenképpen nehézzé kell tenni a sátrak elhelyezését.

A nomád tábor folyamán gyakran kerül sor tűzrakásra, amely tüzet aztán a tábor lakói kommunista és Republic-nótákat énekelve körbeülnek, hogy ne fagyjanak szét, meg hogy csináljanak valamit a madármegfigyelésen és a növényhatározáson kívül. Élvezettel ürítkeznek a bokrok alá, szerencsés esetben észben tartják, hogy ki melyik bokor alatt járt már. Ez a hét vége felé egyre nehezebb, főleg nagyobb létszám esetén.

A nomád táborban az étkezés az egyetlen nehézkesen kezelt pont. Szélsőséges (s ezért ritka) esetben lehet halászni, vadászni meg gyűjtögetni, de ennél jellemzőbb, hogy a nomád tanár kompromisszumos megoldáshoz folyamodik: bár minden nap paprikás krumpli van, a hozzávalókat egy véletlenül kéznél lévő autó igénybevételével a faluból hozza. Ő ugyanis ellen tud állni mindazon kísértéseknek, amelyek egy ilyen Szodomában vagy Gomorrában leskelődnek az arra járóra. B verzió lehet, amikor minden diáknak hoznia kell magával valamennyi hozzávalót még otthonról, a mocskos civilizációból.

A nomád tanárnak kétféle altípusa ismeretes: az egyik a lazább, ez környezetvédői tevékenységét össze tudja egyeztetni azzal, hogy dohányzik, és autóval jár minden nap az iskolába; és van a hardcore nomád, aki ellenőrzi a diákok fogkrémjeinek összetételét, elkobozza a nem megfelelőt, ezen felül büszkén nem borotválkozik a tábor teljes időtartama alatt.

Egy ritka esetet is ismerünk, amikor a nomád tanár elkobozza mindenki csomagolt kajáját a tábor elején, majd azt egyenló arányban újraosztja a gyerekek között. Utóbbi ritka példány egyébként nyilvánosan sátáninak nevezte a Beatles zenekart.

A nomád tábor végén a gyerekek csillogó szemmel mesélnek szüleiknek a nyári élményről, de aztán fájó szívvel ülnek le ismét a komputer elé, sajnálva, hogy megint msn-en kell tájékoztatni azokat a lúzereket, akiket a szülei nem küldtek el egy ilyen jellemformáló, környezettudatosságra nevelő, mókás együttlétre. Tán még éjjel is a nomád táborról álmodnak, míg a háttérben halkan duruzsol a cirkofűtés, és talán a szobalány halk szuszogása is áthallatszik a cselédszárnyból.
[tovább]

Alkalmából

Mai vizsgálódásunk tárgya az iskolai ünnepély. Ünnepélynek nevezzük az olyan rituális együttlétet, amelynek során az iskola mint közösség kívánja feltüntetni magát – ám mindig szükség van apropóra, az ünnepély mindig valaminek az alkalmából következik be.

Az ünnepély lényege, hogy az alkalom mint egy szűk kiskosztüm ráfeszíttetik a tényleges tartalomra. Ezt legkönnyebben úgynevezett panelek felhasználásával lehet megvalósítani.

Az alkalom lehet:

• nemzeti ünnep; pl. március 15. alkalmából mindenképpen el kell hangoznia a helytartótanáccsal kapcsolatos Petőfi-észrevételnek, miszerint az „reszketni méltóztatott”,
• helyi érdekű ünnep; mondjuk ballagás, amelynek retorikájába alapos betekintést nyerhetünk pl. a Ballagás vagy a Moszkva tér című klasszikus filmekből,
• sportesemény; a testnevelőnek fülig ér a szája, ha a „hajrá Szent Özséb” vagy más, adekvát kifejezés torkok tucatjaiból egyszerre hangzik el, jelképezve ezzel a sokak számára oly kívánatos uniformizálódást (jóindulatóbb interpretációban a tömegben való feloldódást) is,
• váratlan fordulat; ez azt jelenti, hogy az iskola pénzt és / vagy felsőbb szervi elismerést kap, ekkor az iskola közösségének ujjongania ildomos,

A tényleges tartalom pedig a következők valamelyike – akár közülük több is egyszerre –lehet:

• választási kampány; az iskolát fenntartó önkormányzat vagy egyéb szerv választópolgárok jóindulatáért verseng
• újonc szülők édesgetése; megmutatjuk nekik, hogy jól választottak iskolát
• a vezetés jófejségének bemutatása; ezt leggyakrabban úgynevezett humoros beszéd segítségével lehet elérni, amelynek szerves részét képezi az összekacsintás a diákokkal (kb. „én is tudom, hogy ennek itt semmi értelme” jelleggel),
• pénzszedés; a meghívók szabadáras termékek, és csak egy kevés pluszfestéket igényel rányomtatni, hogy a megvásárlásával az iskola Romkerthy Albert Alapítványát is támogatják,
• példa statuálása; ezt a könyvjutalom-átadás nevű, nyilvános tapssal kísért beavatási rítus révén lehet legkönnyebben megvalósítani,
• gyerekek jobboldali szavazópolgárrá transzformálása; ennek jól ismert eszköze az úgynevezett virágnyelv, amikor látszólag teljesen ártatlanul belekeverünk a beszédbe egy pár „reformdüh”-öt vagy „nehéz idők jönnek”-et (baloldali kormány esetén), vagy „eredményeink számosak, és itt nem állunk meg”-et vagy „az utóbbi időben tapasztalt jó szél” kifejezést (jobboldali kormány esetén),
• a nagy semmi; eme leggyakoribb esetet relatív érdektelensége miatt a lista végére hagytam.

A Himnuszt és a Szózatot ma már nemigen éneklő diákok (akik így legalább hallhatják a tantestület tagjainak csodával határos énekhangját) változatos túlélési stratégiákat dolgoznak ki. Évnyitón nyilván a nyári élményekről beszélgetnek, évzárón a nyári tervekről. Ballagáson cikizik a lufikat és a hamis éneklést, szalagavatón a táncokat és a frizurákat. Legnehezebb dolguk egy-egy évfordulón van, mert a hangos műsortól gyakran nem tudnak beszélgetni, a mobilozást a felügyelő tanárok kiszúrják, ábrándozni meg már nincsen itt kedve lassan senkinek.
[tovább]

De mér nem tudnak ezek olvasni?

A kiinduló helyzet tipikus: 18 éves diák nem tudja, mihez kezdjen az életével, ezért felsőoktatási jelentkezési lapjára beír hetet-havat, amennyihez csak elég a családi büdzsé – elvégre minden megjelölt hely súlyos forintokat kóstál.

A beírás során a diák rangsorol, elöl ugye közgáz, nemzetközi kapcsolatok, kommunikáció szak, pszichológia meg más effélék, hátrább (ha neadjisten érdekli, akkor előrébb – de ez ritka, mint a fehér állami autó) a BTK/TTK tanárképes szakjai, és néhánynál még hátrább ott figyel a tanítóképzők egyike-másika is. Nota bene, a gyógypedagógiára vagy az óvodapedagógiára általában elhivatott maturálók jelentkeznek, ezzel nincs is baj.

Ámde ugyebár a tanítóképző már a jelölt fejében is a végletekhez sorolandó – zéró pénzért emberevő munka.

No, elérkezik az igazság pillanata, a ponthatárhúzós bulin a fiatal még ugyan szénrészeg, de másnap tán már észreveszi, milyen pályán döcög majd élete villamosa. Ha okos és szorgos volt, felvették a listája elején valamilyen álomszakra. Ha az okosság és a szorgosság terén vannak kisebb defektek, akkor felvették a BTK/TTK valamelyik tanárképes szakára. Ha sem nem okos, sem nem szorgos a kellő mértékben, várja őt a tanítóképző.

Ha eddig nem csúszott hiba az okfejtésbe, akkor kiviláglik, hogy manapság Magyarországon a leghülyébbek mennek általános iskolai alsó tagozatos tanítónak – tisztelet az elenyésző számú kivételnek. Ezek a leghülyébbek megágyaznak a kezük alá kerülő diákok fejében, megtanítják nekik az olvasás készségét, és annak szeretetét is átadják, nyitottságra és toleranciára, önálló problémamegoldásra nevelik őket – elvileg. Aztán az így kipreparált diák megy a felső tagozatba, ahol a kicsit kevésbé hülye pedagógusok megpróbálnak helyrehozni ezt-azt mindabból, ami alsóban nem annyira jött össze. Ezen dolgoznak, ahogy tudnak, de ugyebár az osztály krémje távozik 4. évfolyam után nyolcosztályosba, a kevésbé krémes vagy netán kivárós rész távozik 6. évfolyam után hatosztályosba, a maradékkal még két évig lehet próbálkozni – képzelhető, mennyire motivált és sikerorientált diákok ezek (ismét tisztelet a kivételnek), és mennyire feltöltik energiával a nemzet napszámosát.

Nos, a kölök immár a középfokú oktatásban, ahol a legkevésbé hülye – de még mindig csak kevésszer lumen – pedagógusok megpróbálják korrigálni mindazt a sok szépet és jót, amiben a diák az általános iskolában részesült, de – fogalmazzunk tán így – az idő itt már nem nekik dolgozik. A betűgyűlölő tizennégy éves gyerek menthetetlen. Számára az olvasás sok energia befektetésével és kevés haszonnal jár, inkább akkor már downhillezni kezd, hogy egy szimbólum is becsússzon mai esszém vége felé.

AZ OECD-PISA egy lírai közleményben a magyar diákok szövegértését „szignifikánsan gyengébbnek” nevezi az európai átlagnál. Köszönöm a figyelmüket.
[tovább]

Diákhatározó (1) – Az alkesz

Mivel a magyar társadalom kohézióját az alkoholmámor iránt érzett olthatatlan szeretet biztosítja, nyugodtan nevezhetjük szocializációs sikertörténetnek az alkoholista diákot, mint típust.

Kiskorában a felnőttlét elmaradhatatlan kellékének tűnik számára az italozás – körülötte mindenki sokkal viccesebb néhány pohár kevert után – azt pedig (tapasztalat híján) nem veszi észre, hogy a felnőttek így csempészik át a 21. századba a SZOT-üdülők hangulatát.

Sor kerül később az első középiskolai programra, ahol a kölök nagyobbakkal tölt időt együtt – sítábor, miegymás -, és azt tapasztalja, hogy körülötte mindenki sokkal viccesebb néhány pohár gyümölcsös vodka után. A leírt jelenség fontos mozzanata, hogy az említett ital legfeljebb 5% alkoholt tartalmazhat, mert az egyedfejlődésnek ezen a fokán még a részegség imitációja nevezhető bevettnek. Kivételt ez alól a többféle alacsony alkoholtartalmú italt oktalanul keverő diák jelent, aki kisvártatva hányik, ezzel évekre beszédtémát szolgáltatva pajtásainak.

Az alany eljut azután élete első koncertjére/bankdiszkójába, és ott – láss csudát – körülötte mindenki sokkal viccesebb néhány pohár kannásbor/whisky-redbull után. Most már igaziból hánynak körülötte, a sorból pedig nem szabad kilógni – de egyre nehezebb beszédtémává válni. Így a hányás mikéntje fontos szerephez jut. Néhány érdekesebb módszer:

• fiókba,
• ablakon ki, lehetőleg közterületre,
• utcai szemetesbe,
• virágcserépbe,
• sugárban, orron át is,
• a vécébe, de egész éjjel,
• kombinálva egyéb anyagcsere-folyamatokkal
• stb.

A kölök szelektál persze, és nem veszi észre, hogy például a piaszagú tanerő, aki mögött serény italozással eltöltött életút található, már nem vicces, hiába iszik meg akárhány pohár házi pálinkát, amelyet az erdélyi testvériskola igazgatója küldött neki.

Felületes olvasó antialkoholistának vélné most a blog szerzőjét, de mi sem áll távolabb az igazságtól. Mindenkit buzdítanék az italozásra. De ne mintakövetésből, hanem saját szabad akaratodból, a másnaposság jellempróbáló erejét bekalkulálva, tervszerűen, hatékonyan és ízlésesen basszál be.


[tovább]

Légy jó mindhalálig

Móricz Zsigmond kiváló regényeket tett le az asztalra, például: Az isten háta mögött, Úri muri, stb., de mai témánk a Légy jó mindhalálig. Jobban mondva a főszereplő, Nyilas Misi, akit főhős helyett szerepeltet a körtér névadója.

A hagyományos elemzés Nyilas Misit úgy skatulyázza be, mint proto-művészlelket. Két ballábbal mozog a földön (a művészt nem érinti meg a gyakorlat), lépten-nyomon sírva fakad (a művész érzékeny), verset farigcsál Simonyi óbesterről (a művész idealista), üres papírt köttet be (a művészt megérinti a könyv mint szakrális objektum, amely kívánja, hogy megíródjon), kulimunkát végez (a művésznek megélhetési problémái vannak), a családja szegény (a művészt az élet fejszecsapásai faragják) – és így tovább, a végtelenségig.

Egy regényhősnek – pláne, ha kölkökkel olvastatjuk – nem árt némiképp kapcsolódni a mai gyerekek saját életéhez. De legyünk megengedőek, ha mondjuk a hős nem kapcsolódik a mai gyerekek saját életéhez (hiszen Nyilas Misit állandó sírása, problémái megoldása iránti teljes tehetetlensége végtelenül ellenszenvessé teszi a diákok szemében) – de talán legalább a maga korának mércéje szerint (1920) képvisel valamiféle értékrendet. Aha.

Csakhogy gondoljunk bele – Nyilas Misi sorsát mi oldja meg? Jön Géza bátyja, akinek elsírja, hogy nem szeretne többé debreceni diák lenni – oszt kész. Fú, ez igen. A paternalizmus diszkrét bája. A tekintélyes személy, az idősebb (ezért természetesen okosabb), a felnőtt segít. Kiemeljük a művészt a kegyetlen világból, ahol más idősebbek (a mocsoklavór tanárok a fegyelmi tárgyaláson például, vagy Török János, a szemét hedonista) játékszere volt, és új esélyt kap pataki diákként. Ja, ott majd tuti jobb lesz neki.

Most tehát az a tanulság,

• hogy bízz a felsőségben, és jobb lesz neked (csak legyen jófej rokonod, mert anélkül cseszheted) – ez nemcsak ma, hanem 1920-ban is aljas és hazug; vagy
• hogy a művész segítségre szorul, szegényke, mert ő nem ebbe a világba való – de miért is nem terápiára? tán Nyilas Misi rímfaragása értéket képvisel? vagy elég a tehetség puszta ígérete? de miért is?

Válassz, olvasó, kivel azonosulsz: Nyilas Misi – impotens, Orczy – érzéketlen gazdag, Sanyika – bunkó, Gyimesi – jellegtelen, satöbbi. A tanterv szerint Misi a nyertes, lécci, válaszd őt!

Akkor nyilván itten nem példaképet adunk a gyerekek kezébe, hanem úgynevezett irodalmi értéket. Azt aztán tényleg kapunk – tán elég utalnom arra, hogy még a fejezetek rövid összefoglalója sem mindig passzol, akad olyan fejezet, amelyben az intróban leírt esemény meg sem történik (e heti rejtvényünk, hogy melyik ez a fejezet, legalább a kedves olvasó újraolvassa a művet). És az a sok eredeti ötlet! Újszerű narráció! Originális cselekményvezetés! Szállóigék! … ugorgyunk.

Kapunk ezen felül kapitalizmus-kritikát is – csak mutatóba: „És azok a gazok, azért a pénzért: nem nézik azok, hogy mit teremtett oda nekik a kis Nyilas mester, csak azt számították, spekulálták a tompa eszükkel, hogy: a forint: a krajcár...” Hát, ha az életre nevelünk az iskolában, akkor tényleg nagyon hasznos megutáltatni azt a keretet, amiben valószínűleg a lurkók teljes felnőtt élete telik majd (hacsak addig nem leszünk banánköztársaság).

Ez komolyan minta lehetne?

Hoppá-hoppá, lehet, hogy nem is ezért olvastatjuk, hanem talán a szentenciózus részek szükségesek ahhoz, hogy a mai kölkök teljes emberré legyenek: „Hát nem borzasztó az, hogy itt vagyunk Európa közepén, élünk, dolgozunk, kínlódunk, dalolunk, vigadunk; s nincs az egész világon sehol még nép, amelyik megértené a mi nyelvünket... Sem a nyelvünket, sem az érzéseinket, sem az életünket. Magunkban kell itt lennünk, senkire se lehet számítani, csak ellenségünk van a világon, barátunk, rokonunk sehol.” – ha nem hagytam volna abba az olvasást, azt hiszem, egy kesergőre gyújottam volna legszívesebben. Sírjon ilyet a Benyhe János a Dohogóban, a különben általam kedvelt Heti Válasz egyetlen igazán komikus rovatában, de ne legyen már kötelező ez a szemlélet… Gagyi, gagyi, gagyi.

Kapunk ám az arcunkba még szebbet is: „csodálatos, hogy a szenvedő ember körül is minden természetes és vidám; szinte nem érdemes élni, ha az élet ilyen kevéssé vesz részt a szív fájdalmában” – ez jól van mondva, kedves író úr. És ne feledkezzünk meg a magyar irodalom (de talán a világirodalom) leggiccsesebb utolsó mondatáról, idézem: „S fejét leejtette, s márványszínű lett a szoba, s egyszerre kimondhatatlan vágy fogta el: menni, elmenni innen abba az iskolába, ahol már ő tanít... ő... a drága, az édes jó bátyja... az égbe... az égbe... mert az maga az ég...” – mi van? Giccs, giccs, giccs. Zsiga, a három ponttól nem lesz a zagyvaságból értelem…!

Ha valaki lépne, és kihajítaná ezt a vackot a kötelező olvasmányok közül, az jó lenne. Mindhalálig.

[tovább]

Tanárhatározó (1) - A New Age tanár

Amennyiben természettudományos képzettséggel rendelkezünk, evvel érdekes elegyet alkothat a világegyetemet átható misztikus erők iránti vonzalom.

Volt szerencsém pályám során együtt dolgozni e faj egy képviselőjével, aki két természettudományos diplomával volt felvértezve, továbbá az ezotéria iránti mohó érdeklődéssel. Az alábbi áltudományokban mozgott otthonosan:

• agykontroll - ezt úgy aknázta ki, hogy ofőórán a gyerekeket gyakran "levitte alfába"
• grafológia - ezt használta a gyerekek személyes problémáinak felderítésére, így minden dolgozatnak önfunkciójánál sokkal nagyobb hordereje volt
• varázsvessző - kirándulások alkalmával vesszőjével kimérte, hogy hol nem futnak a föld alatt káros vízerek, majd olyan ágyat választott, amely átment e szigorú próbán (ezek szerint viszont mások alhattak a káros vízerek fölött...)

A következő - amúgy igen jellemző - példát nem tudtam besorolni: tanítványainak tudtára adta, hogy ha egy üveg vízre a "szeretet", "béke" vagy más, hasonlóan pozitív szavakat írunk fel, akkor annak a víznek teljesen más összetétele (!) és hatása (!) lesz, mint hogyha az üvegre a "halál", "gyűlölet" vagy más, hasonlóan negatív szavakat applikálnánk.

Javaslom, hogy ha Ön is New Age tanár akar lenni, kedves olvasó, akkor vegye fel érdeklődési körébe a csillagjóslást és a homeopátiát, hogy még hülyébb lehessen.
A fent leírt faj jellemzői továbbá:

• mindenüvé drogtáskával jár (ez egy rendőrségi koffer kis kábítószerimitációkkal), mert mélyen hiszi, hogy minden drog az ördögtől való, hasonlóan azokhoz, akik szerint a könnyű és a kemény drogok különböznek
• szabadidejében ún. cigigépet fabrikál, hogy az abban a füst hatására elfeketedő vatta látványáról a saját tüdejük külalakjára asszociáló tizenévesek megriadjanak
• személyiségteszteket töltet ki boldog-boldogtalannal
• maga is boldogtalan.

Ezen felül a fent leírt típus a keresztény hitelveket elfogadja, tiszteli és gyakorolja, valamint úgy tudja, hogy a "gyerek" szóban van "m" betű is.

[tovább]

Intro

Emlékszünk-e még a Pink Floyd ostoba filmjére, a Falra, amelynek névadójához Roger Waters szerzőt oda kellene állítani?

Ebben a közoktatás úgy jelenik meg, mint egy gigantikus húsdaráló - a padban ülő gyerekeket egy bizarr szállítószalag juttatja el a daráló torkolatáig, majd ott a gravitáció erejénél fogva szegények bezuhannak a kések közé, végül rózsaszín masszaként bukkannak elő a daráló rácsozatán. A bájosan buta nézőkre szabott képet az teszi teljessé, hogy a gyerekek már a szállítószalagon is valami hernyószerű egyenjelmezben vannak, nyilván azt kifejezendő, hogy az úgynevezett élet már addigra uniformizálta őket.

A film egyik dalában pedig a tanárokról az alábbi kis jellemzést vélték adekvátnak elhelyezni (szabad fordításban): "a városban mindenki tudta, hogy amikor este hazatérnek [a tanárok], kövér és pszichopata feleségeik félholtra verik őket" ("But in the town it was well known when they get home at night their fat and psychopathic wives would thrash them within inches of their lives").

Ha valaki nem annyira hülye, mint a fent vázolt allegória célközönsége, kérem, a jövőben tartson velem; ebben a blogban a közoktatásról lesz szó. Nem szólunk a mindenkori miniszter gyalázásáról vagy a pedagógusok alacsony presztízséről, nem panaszáradat lesz ez az omló épületekről vagyaz egész nap számítógépező diákokról. Ugyanis a közoktatás ennél sokkal érdekesebb. Meg jobban is szeretem ennél a szintnél.

A dolog középiskola-centrikus lesz, pusztán azért, mert egy olyanban tanítok. Ez a tizenkettedik tanévem. Magyar-angol szakos vagyok. Az igazi nevem nem Hajdú sógor.

[tovább]