Ma nem jutott semmi az eszembe, ezért csak egy rovásírásos szóviccet iktatok ide, hogy magyar testvéreimnek egy kis szórakozást nyújtsak, miközben az idegenszívűek megpukkadnak.
Megfejtéseiket várjuk a kiadóba, cím: 1282 Mucsa, Kézai Simon u. 13, Sziriusz (Kaltes).
[tovább]
2009. május 31., vasárnap
2009. április 27., hétfő
Hold the line, please...
Sziasztok, kedves olvasóim, most látom, hogy két hete nem szórakoztattam magukat, ezért elnézéseteket kérem Önöktől. A helyzet az, hogy most más foglalkoztat, megpróbálok egy nagyon hagyományos ponyvaregényt írni a poén kedvéért. Legközelebb szerintem nyáron írok csak ebbe a blogba, addig mindnyájan helyettesíthetitek a blogom a kezdőoldalaikon valami egyébbel, és ha semmi nem jön közbe, júniusban találkozunk ismét Önökkel.
Csá!
[tovább]
Csá!
[tovább]
Címkék:
magam
2009. április 13., hétfő
Pátosz
Kolofón: ma nem vagyok hajlandó semmi szatirikusat írni, legfőbb ideje valami pozitív hangvételű, méltányos, megszívlelendő cikknek.
Gondolom, mindannyian megostromoltuk már a tudás várát, majd kiléptünk a nagybetűs életbe. Ballagási tarisznyánkban magunkkal vittünk emberséget, tudást, a képességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Kívánták nekünk a lehetőséget, hogy képesek legyünk mindig helyesen cselekedni, s hogy munkánkban kiválóak legyünk – soha ne érjük be mással, mint a tökéletessel. Így lettünk mindnyájan a társadalom hasznos tagjai, polgárok, magyarok.
Hiszen negyvennyolc és ötvenhat hősei nem hiába ontották vérüket, áldozták fel magukat, személyes vágyaikat, reményeiket, ambícióikat a haza oltárán!
Így lettünk mindannyian annyi titok tudói, így tettünk szert barátokra. E barátságok talán életre szólnak. Jóban-rosszban számíthatunk egymásra, hiszen mindannyiunkat összetart a szeretet, amit adtunk és kaptunk családunktól, szeretteinktől, osztálytársainktól, szerelmeinktől, barátainktól. A szeretet az, ami értelmet ad tanulmányainknak, az iskolában megszerzett megannyi tudásnak. Hiszen szeretet nélkül te csak biológus, kémikus, irodalmár, történész lehetsz, a szeretet által lehetsz ember! A szeretet által lehetsz apa vagy anya, férj vagy feleség, barát, szomszéd, utastárs.
Végtére is ötvenhat vagy negyvennyolc hősei is a haza szeretete miatt haltak hősi halált, áldozták életüket, álmaikat, jövőjüket a szabadságért, a szabad Magyarországért.
Igen, szabadság! Szabadság nélkül az ember semmi. Szabadság nélkül az ember rab, kalickába zárt madár, leláncolt Prométheusz. Szabadság nélkül a tudás használhatatlan. A szabadság nem más, mint lehetőség. A szabadság erőt, biztonságot ad. A szabadság felelősség. Felelősség embertársaid iránt, hazád iránt. A szabad emberek szabad hazában élnek, dolgoznak, szeretnek mindörökké. Mert a gondolatot nem lehet korlátok közé zárni, a gondolat mindig szabad marad. Ha úgy érezzük, elfásulunk, semmi sem sikerül: mindig erőt meríthetünk a gondolatból, hogy a gondolat szabad, és szabad is marad! Ez ad erőt a hétköznapok küzdelmeihez, megannyi fáradalmunk, erőfeszítésünk, harcunk értelmét ez adja, a cél, hogy szabadok, mindörökké szabadok és boldogok legyünk.
Mert, kedves barátaim, negyvennyolc és ötvenhat hősei arra tanítanak minket, hogy saját boldogságunknál fontosabb a köz boldogsága, kicsinyes, önző céljainknál a nemzet nagy céljai, boldogsága.
A boldogság nem csak egy kék madár. A boldogság nem pusztán elégedettség magunkkal, körülményeinkkel. A boldogság nem annyit tesz, mint nem szenvedni hiányt semmiben. A boldogság nem más, mint a bennünk szunnyadó lélek oroszlánjának megugrása, a szellem csillagösvényeinek feltérképezése és bebarangolása. A boldogság a lélek sugárzó fényének beengedése mindenki szívébe. A boldogság egyben szabadság, szeretet és tudás, a szabadság szeretete, a szeretet tudása, a tudás szabadsága. A boldogság a humánum parittyája. Kicsi parittya, amellyel a gonoszság Góliátját legyőzi végül a mindannyiunkban ott lapuló legkisebb királyfi.
Köszönöm a figyelmet.
[tovább]
Gondolom, mindannyian megostromoltuk már a tudás várát, majd kiléptünk a nagybetűs életbe. Ballagási tarisznyánkban magunkkal vittünk emberséget, tudást, a képességet, hogy megkülönböztessük a jót a rossztól. Kívánták nekünk a lehetőséget, hogy képesek legyünk mindig helyesen cselekedni, s hogy munkánkban kiválóak legyünk – soha ne érjük be mással, mint a tökéletessel. Így lettünk mindnyájan a társadalom hasznos tagjai, polgárok, magyarok.
Hiszen negyvennyolc és ötvenhat hősei nem hiába ontották vérüket, áldozták fel magukat, személyes vágyaikat, reményeiket, ambícióikat a haza oltárán!
Így lettünk mindannyian annyi titok tudói, így tettünk szert barátokra. E barátságok talán életre szólnak. Jóban-rosszban számíthatunk egymásra, hiszen mindannyiunkat összetart a szeretet, amit adtunk és kaptunk családunktól, szeretteinktől, osztálytársainktól, szerelmeinktől, barátainktól. A szeretet az, ami értelmet ad tanulmányainknak, az iskolában megszerzett megannyi tudásnak. Hiszen szeretet nélkül te csak biológus, kémikus, irodalmár, történész lehetsz, a szeretet által lehetsz ember! A szeretet által lehetsz apa vagy anya, férj vagy feleség, barát, szomszéd, utastárs.
Végtére is ötvenhat vagy negyvennyolc hősei is a haza szeretete miatt haltak hősi halált, áldozták életüket, álmaikat, jövőjüket a szabadságért, a szabad Magyarországért.
Igen, szabadság! Szabadság nélkül az ember semmi. Szabadság nélkül az ember rab, kalickába zárt madár, leláncolt Prométheusz. Szabadság nélkül a tudás használhatatlan. A szabadság nem más, mint lehetőség. A szabadság erőt, biztonságot ad. A szabadság felelősség. Felelősség embertársaid iránt, hazád iránt. A szabad emberek szabad hazában élnek, dolgoznak, szeretnek mindörökké. Mert a gondolatot nem lehet korlátok közé zárni, a gondolat mindig szabad marad. Ha úgy érezzük, elfásulunk, semmi sem sikerül: mindig erőt meríthetünk a gondolatból, hogy a gondolat szabad, és szabad is marad! Ez ad erőt a hétköznapok küzdelmeihez, megannyi fáradalmunk, erőfeszítésünk, harcunk értelmét ez adja, a cél, hogy szabadok, mindörökké szabadok és boldogok legyünk.
Mert, kedves barátaim, negyvennyolc és ötvenhat hősei arra tanítanak minket, hogy saját boldogságunknál fontosabb a köz boldogsága, kicsinyes, önző céljainknál a nemzet nagy céljai, boldogsága.
A boldogság nem csak egy kék madár. A boldogság nem pusztán elégedettség magunkkal, körülményeinkkel. A boldogság nem annyit tesz, mint nem szenvedni hiányt semmiben. A boldogság nem más, mint a bennünk szunnyadó lélek oroszlánjának megugrása, a szellem csillagösvényeinek feltérképezése és bebarangolása. A boldogság a lélek sugárzó fényének beengedése mindenki szívébe. A boldogság egyben szabadság, szeretet és tudás, a szabadság szeretete, a szeretet tudása, a tudás szabadsága. A boldogság a humánum parittyája. Kicsi parittya, amellyel a gonoszság Góliátját legyőzi végül a mindannyiunkban ott lapuló legkisebb királyfi.
Köszönöm a figyelmet.
[tovább]
Címkék:
magam
2009. április 10., péntek
Szócikkek a (nagyon) kislexikonból (2)
Rövid szemelvények egy hiánypótló oktatásügyi kézikönyvből. Második rész.
aula –illegális tudatmódosító szerek adásvételére legkevésbé alkalmas terület. (ld. még -> iskolai vécé)
diákparlament – feladata a diákok demokratikus nevelésének biztosítása; ebben meglepően hasonló eredményekkel és metódusokkal operál a ~ és az országgyűlés. A ~ hatékonyságát rontja, hogy míg az országgyűlés a polgárok pénzének túlnyomó részét költheti el (az azt megtermelők helyett), addig a ~ arról dönthet, hogy 30.000.- forintot a klubhelyiség új magnójára vagy nagyobb tétel nyalókára költi-e.
kókuszgolyó – fizetési egység, amely tanárok és diákok között kötött fogadások tétjeként szerepel leggyakrabban.
osztályfőnöki óra – az az időintervallum, amelynek során gyerekektől fondorlatos indokokkal pénzt lehet beszedni a lehető legzavartalanabbul, de az elképzelhető legmagasabb iskolában előforduló zajszintben.
portás bácsi / büfés bácsi – a gyerekek politikai és ideológiai fejlődését kézben tartó, magát autodidakta módon szüntelenül rádiókból továbbképező, fotogén férfi.
[tovább]
aula –illegális tudatmódosító szerek adásvételére legkevésbé alkalmas terület. (ld. még -> iskolai vécé)
diákparlament – feladata a diákok demokratikus nevelésének biztosítása; ebben meglepően hasonló eredményekkel és metódusokkal operál a ~ és az országgyűlés. A ~ hatékonyságát rontja, hogy míg az országgyűlés a polgárok pénzének túlnyomó részét költheti el (az azt megtermelők helyett), addig a ~ arról dönthet, hogy 30.000.- forintot a klubhelyiség új magnójára vagy nagyobb tétel nyalókára költi-e.
kókuszgolyó – fizetési egység, amely tanárok és diákok között kötött fogadások tétjeként szerepel leggyakrabban.
osztályfőnöki óra – az az időintervallum, amelynek során gyerekektől fondorlatos indokokkal pénzt lehet beszedni a lehető legzavartalanabbul, de az elképzelhető legmagasabb iskolában előforduló zajszintben.
portás bácsi / büfés bácsi – a gyerekek politikai és ideológiai fejlődését kézben tartó, magát autodidakta módon szüntelenül rádiókból továbbképező, fotogén férfi.
[tovább]
Címkék:
kislexikon
2009. április 7., kedd
Archimédesz nem ismerte az emót
Aminthogy Archimédesz is abba halt bele, hogy épp borzasztóan az elméleti tudás foglalkoztatta, és vak volt a gyakorlathoz („ne zavard köreimet” – mondá az őt lekardozni készülő ellenségnek), ebbe fog a magyar közoktatás is kipurcanni.
Az alábbi kirohanásnak csak látszólag, vagy még annyira sem tárgya az emo, hiszen az már önmagában is paródia. Sokkal inkább szeretném gúny tárgyává tenni a magyar felsőoktatás pedagógiát oktató szegmensét. Mátóné Szabó Csilla, aki a KJF Bölcsészettudományi és Művészeti Intézetének Neveléstudományi Tanszékén oktat, sikeresen megalkotta a magyar pedagógiai szakirodalom állatorvosi lovát. Kérem drága olvasóimat, hogy olvassák el az írást (Az emók: az érzékenyek szubkultúrája) a maga egészében, ha tehetik, az Iskolakultúra 2009/1-2. összevont számának mellékletében vagy online itt.
„Az emo sokkal több, mint pop-punk zenei stílus […] – az emo életérzés.” – írja a tudós szerző, és kifuttatja cikkét a saját csuklóját metélő emósok képére, akik nem is feltétlenül metélik, és nem is csak az emósok, és egyáltalán. A falcolás veszélyes üzem, én sem helyeslem, de nagyjából ez az egyetlen pont, amiben egyetértek a tudós szerzővel. Abban már nem, hogy a gyakran falcoló emósok „az androgün külső miatt a legmegdöbbentőbbek”.
Az emó fő jellegzetessége, hogy „veszélyes játékot űznek a testileg-lelkileg éretlen kiskamaszok a nemi szerepekkel” mondja a tudós szerző, aki nyilván cseppet sem homofób, és abban is biztos vagyok, hogy átaludta a 70-es éveket. Meg a 80-asokat. Az milyen már, hogy a hosszú hajú fiatalokat még annál is régebben, a csodás 60-as évek folyamán lányos külsejük miatt vegzálták széles e hazában – wow, csak nem problémájuk volt a nagyoknak a hagyományos nemi szerepek elutasításával?
Jellemző különben, hogy a cikk végig adós marad azzal, hogy pontosan mik is a nemiszerep-felfogás e fajtájával a bajok, hacsak nem ez: „[e] hatások túl fiatalon érik őket, olyan életkorban állítják őket választás (sic!) elé, amikor még nem érettek erre a döntésre. […] Mivel tehát a nemek közötti különbségek elmosódni látszanak, innen már csak egy lépés az egymással csókolózó fiúk és lányok, illetve a biszexualitás.” Természetesen nem vitatom el senkitől a jogát, hogy ízlésének megfelelő és kevésbé megfelelő magatartásokat különböztessen meg a szexualitás terén is (például én sem szívesen nézek, néznék csókolózó fiúkat vagy kakiszexet), azért talán mégis kérdéses, hogy van-e az ilyen értéknyilvánítások mögött tudományos háttér. Nyersen megfogalmazva, mi a fasz köze van neki a tudós pozíciójában ahhoz, hogy ki kit szeret megcsókolni, ne adj’ isten szeretni? És akkor most finoman visszafogom magam, és nem küldöm el a tudós szerzőt melegebb (muhaha :-) éghajlatra, amiért még mindig úgy képzeli, hogy a szexuális irányultság választás kérdése.
Említést érdemel még a szerző nyelvtudása is: így fordít: One Last Wish – Egyetlen végrendelet, Cross My Heart – A szívemen át, vagy a kedvencem: Fall Out Boy – Kihullott fiú. Rosszul fordítja a második feltételes módot, és a mondatzáró anyway szerinte sehogyan nem-et jelent. Angolul nyilván nem kell mindenkinek tudnia, de nem is kötelező fordítani… (Megfejtés egyébként nagyjából helyesen: egy utolsó kívánság, bizonyisten, a fall out pedig radioaktív sugárzás-t jelent. Az anyway a mondat végén azt jelenti: különben is/sem.) A tudós szerző magyar emobandákat is ismer: No Thanx, Anti Fitness Club; s ezek népszerűségét egyáltalán nem a mögöttük álló pénzes menedzsmentnek, hanem annak tudja be, hogy a tagok „szinte egyidősek a rajongókkal: ők is tinédzserek”. Érdekes, hogy pont ezek a tinédzserek népszerűek, és nem azok, akik óccsó cuccon játszanak a falusi művházban. Jaj, de hülye vagy te, nem tudós, baszki.
Az országban, ahol szinte egyetlen híres rapper sem gettóból jött (Ganxsta – Pasarét, Ogli – V. kerület, Sub Bass – falu), idézi szerzőnk Szapu Magdát, aki valamiért nyilván tekintély, és aki zene, szórakozóhely és szórakozási forma alapján „a következő ifjúsági szubkulturális csoportokat különbözteti meg: rocker, metálos, alternatív, punk, szkinhed, rapper, diszkós, house-os és raver.” – sajnos mivel híján vagyok az erről szóló, minden bizonnyal felettébb izgis könyvnek, elképzelni sem tudom, mi lehet a különbség az első kettő vagy épp az utolsó három között, és hogy a „rapper” magyar viszonylatban vajon mi lehet, és hogy tényleg mitől lenne homogén szubkultúra. Ugyanannyira tudományos ez a taxonómia, mintha én meg kannásbor-fogyasztó vagy alcopop-fogyasztó szubkultúrákat különböztetnék meg, sőt, az én csoportjaim tán még homogénebbek lennének a tudósénál. Az „alternatívok” egy kalap alá vételével nem is vagyok hajlandó foglalkozni, olyan égbekiáltó ostobaság.
Gyanúnk tovább immár fokozhatatlan: szobatudóssal állunk szemben! A nagyasszony (aki magát egy helyütt pedagógusnak nevezi a cikkben) olvasta, hogy „ma már (sic!) a kutatók egyetértenek abban, hogy nem ifjúsági szubkultúráról, hanem szubkultúrákról lehet beszélni.” Bizonyára kimentek az utcára, vagy bemerészkedtek egy iskolába, és így jutottak e forradalmi megfigyeléshez. Pedig a pedagógiai intézetben biztos jobban lehetett volna kutatni.
Arról pedig egy büdös szót nem szól, hogy a felsorolt és a létező szubkultúrákkal egyáltalán nem az a baj, hogy a felnőttek értékrendjét elutasítják, hanem hogy olyanok, mint a McDonald's-szendvicsek: jó érzéssel tölthetnek el, illúziót is adnak, de végtelenül károsak. Az emós, a rocker, a technós, a rapper mind úgy akar egyedi, a többitől különböző lenni, hogy tehetséges pénzemberek által gyártatott, szemfüles producerek által kialakíttatott, műanyag sztárok által közvetített magatartásmintákat sajátít el, azaz beáll egy, a nemzetnél kisebb nyájba, és agyát ugyanúgy nem szabadgondolkodásra használja, mint a cikkíró, meg a többi pedagógiai tótumfaktum. Úgy akar egyéniség lenni, hogy egyformaságra törekszik. Hogy buta. Sapere aude, bazmeg, sapere aude!
Továbbmentem a szerző linkjein, és ilyen gyöngyszemeket találtam: „A Depeche Mode, a Nirvana vagy a Guns N’Roses után a mai szülőknek a lázadás terén már nem sok újat lehet felmutatni” – ez speciel a Hetek honlapjáról való, ami azért mint forrás is érdekes egy pedagógiai szakcikkben, nemcsak a megállapítás végtelen együgyűsége és tájékozatlansága miatt. Meg ezek legalább nem tudósok. Másik link, itt végre okos ember van a drót végén, Szekszárdi Júlia, csak ezzel meg az a baj, hogy lényegét tekintve teljesen ellentmond Mátóné cikkének („akadnak ezeknél valódibb, komolyabb problémák is”). Akkor miért hivatkozik rá a tudós szerző? A többi link gyalázkodásom szempontjából irreleváns.
Összegezve a sárdobálásom velejét (heh, képzavar má’ megin’), a cikk olyan jelenséget mutat be, amit mindenki ismer (már aki elhagy épületeket), de e bemutatást is felszínesen, kiáltó szociokulturális műveltségi hézagokkal teszi, idézve irreleváns vagy amatőr cikkeket, alapfokú angoltudással, homofób és életidegen szellemben, viszont borzasztó szakszerűen, a legevidensebb állításait is idézettel alátámasztva. Egy utolsó példa: „A meghökkentő külső mögött gyakran más is megbújik [t.i. mint lázadás]: családi problémák, lelki válságok, szorongás, amelyekről a kamasz nem beszél.” Remélem, nem sok olyan tanár akad Magyarhonban, aki ebből az útmutatóból értesül bármi újdonságról…
A Mátónéhoz hasonlatos emberek pedagógiát oktatnak. Régi szólásmondások helyett (arról, hogy ki oktat) inkább csak annyit: jaj nekünk. Na, megyek, felvágom az ereimet.
NB: Ugyanebben a folyóirat-számban Lénárd András, ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar, érdekes cikket közöl az interneten olvasható laikus pedagógiai nézetekről. Minta: „a pedagógusok […] sokszor cselekszenek úgy, hogy az ellentétben áll a tanult vagy professzionális pedagógiai elméletekkel.” – igen, tudós barátom, mi bizony bemegyünk a gyerekek közé, és – tudod - néha sok szép dolog nem pont a képzelőerőtök és a sok ügyes, ellenőrzött kísérlet szerint működik. További jó egészséget és professzionális, eredményes, hasznos munkát neked is.
[tovább]
Az alábbi kirohanásnak csak látszólag, vagy még annyira sem tárgya az emo, hiszen az már önmagában is paródia. Sokkal inkább szeretném gúny tárgyává tenni a magyar felsőoktatás pedagógiát oktató szegmensét. Mátóné Szabó Csilla, aki a KJF Bölcsészettudományi és Művészeti Intézetének Neveléstudományi Tanszékén oktat, sikeresen megalkotta a magyar pedagógiai szakirodalom állatorvosi lovát. Kérem drága olvasóimat, hogy olvassák el az írást (Az emók: az érzékenyek szubkultúrája) a maga egészében, ha tehetik, az Iskolakultúra 2009/1-2. összevont számának mellékletében vagy online itt.
„Az emo sokkal több, mint pop-punk zenei stílus […] – az emo életérzés.” – írja a tudós szerző, és kifuttatja cikkét a saját csuklóját metélő emósok képére, akik nem is feltétlenül metélik, és nem is csak az emósok, és egyáltalán. A falcolás veszélyes üzem, én sem helyeslem, de nagyjából ez az egyetlen pont, amiben egyetértek a tudós szerzővel. Abban már nem, hogy a gyakran falcoló emósok „az androgün külső miatt a legmegdöbbentőbbek”.
Az emó fő jellegzetessége, hogy „veszélyes játékot űznek a testileg-lelkileg éretlen kiskamaszok a nemi szerepekkel” mondja a tudós szerző, aki nyilván cseppet sem homofób, és abban is biztos vagyok, hogy átaludta a 70-es éveket. Meg a 80-asokat. Az milyen már, hogy a hosszú hajú fiatalokat még annál is régebben, a csodás 60-as évek folyamán lányos külsejük miatt vegzálták széles e hazában – wow, csak nem problémájuk volt a nagyoknak a hagyományos nemi szerepek elutasításával?
Jellemző különben, hogy a cikk végig adós marad azzal, hogy pontosan mik is a nemiszerep-felfogás e fajtájával a bajok, hacsak nem ez: „[e] hatások túl fiatalon érik őket, olyan életkorban állítják őket választás (sic!) elé, amikor még nem érettek erre a döntésre. […] Mivel tehát a nemek közötti különbségek elmosódni látszanak, innen már csak egy lépés az egymással csókolózó fiúk és lányok, illetve a biszexualitás.” Természetesen nem vitatom el senkitől a jogát, hogy ízlésének megfelelő és kevésbé megfelelő magatartásokat különböztessen meg a szexualitás terén is (például én sem szívesen nézek, néznék csókolózó fiúkat vagy kakiszexet), azért talán mégis kérdéses, hogy van-e az ilyen értéknyilvánítások mögött tudományos háttér. Nyersen megfogalmazva, mi a fasz köze van neki a tudós pozíciójában ahhoz, hogy ki kit szeret megcsókolni, ne adj’ isten szeretni? És akkor most finoman visszafogom magam, és nem küldöm el a tudós szerzőt melegebb (muhaha :-) éghajlatra, amiért még mindig úgy képzeli, hogy a szexuális irányultság választás kérdése.
Említést érdemel még a szerző nyelvtudása is: így fordít: One Last Wish – Egyetlen végrendelet, Cross My Heart – A szívemen át, vagy a kedvencem: Fall Out Boy – Kihullott fiú. Rosszul fordítja a második feltételes módot, és a mondatzáró anyway szerinte sehogyan nem-et jelent. Angolul nyilván nem kell mindenkinek tudnia, de nem is kötelező fordítani… (Megfejtés egyébként nagyjából helyesen: egy utolsó kívánság, bizonyisten, a fall out pedig radioaktív sugárzás-t jelent. Az anyway a mondat végén azt jelenti: különben is/sem.) A tudós szerző magyar emobandákat is ismer: No Thanx, Anti Fitness Club; s ezek népszerűségét egyáltalán nem a mögöttük álló pénzes menedzsmentnek, hanem annak tudja be, hogy a tagok „szinte egyidősek a rajongókkal: ők is tinédzserek”. Érdekes, hogy pont ezek a tinédzserek népszerűek, és nem azok, akik óccsó cuccon játszanak a falusi művházban. Jaj, de hülye vagy te, nem tudós, baszki.
Az országban, ahol szinte egyetlen híres rapper sem gettóból jött (Ganxsta – Pasarét, Ogli – V. kerület, Sub Bass – falu), idézi szerzőnk Szapu Magdát, aki valamiért nyilván tekintély, és aki zene, szórakozóhely és szórakozási forma alapján „a következő ifjúsági szubkulturális csoportokat különbözteti meg: rocker, metálos, alternatív, punk, szkinhed, rapper, diszkós, house-os és raver.” – sajnos mivel híján vagyok az erről szóló, minden bizonnyal felettébb izgis könyvnek, elképzelni sem tudom, mi lehet a különbség az első kettő vagy épp az utolsó három között, és hogy a „rapper” magyar viszonylatban vajon mi lehet, és hogy tényleg mitől lenne homogén szubkultúra. Ugyanannyira tudományos ez a taxonómia, mintha én meg kannásbor-fogyasztó vagy alcopop-fogyasztó szubkultúrákat különböztetnék meg, sőt, az én csoportjaim tán még homogénebbek lennének a tudósénál. Az „alternatívok” egy kalap alá vételével nem is vagyok hajlandó foglalkozni, olyan égbekiáltó ostobaság.
Gyanúnk tovább immár fokozhatatlan: szobatudóssal állunk szemben! A nagyasszony (aki magát egy helyütt pedagógusnak nevezi a cikkben) olvasta, hogy „ma már (sic!) a kutatók egyetértenek abban, hogy nem ifjúsági szubkultúráról, hanem szubkultúrákról lehet beszélni.” Bizonyára kimentek az utcára, vagy bemerészkedtek egy iskolába, és így jutottak e forradalmi megfigyeléshez. Pedig a pedagógiai intézetben biztos jobban lehetett volna kutatni.
Arról pedig egy büdös szót nem szól, hogy a felsorolt és a létező szubkultúrákkal egyáltalán nem az a baj, hogy a felnőttek értékrendjét elutasítják, hanem hogy olyanok, mint a McDonald's-szendvicsek: jó érzéssel tölthetnek el, illúziót is adnak, de végtelenül károsak. Az emós, a rocker, a technós, a rapper mind úgy akar egyedi, a többitől különböző lenni, hogy tehetséges pénzemberek által gyártatott, szemfüles producerek által kialakíttatott, műanyag sztárok által közvetített magatartásmintákat sajátít el, azaz beáll egy, a nemzetnél kisebb nyájba, és agyát ugyanúgy nem szabadgondolkodásra használja, mint a cikkíró, meg a többi pedagógiai tótumfaktum. Úgy akar egyéniség lenni, hogy egyformaságra törekszik. Hogy buta. Sapere aude, bazmeg, sapere aude!
Továbbmentem a szerző linkjein, és ilyen gyöngyszemeket találtam: „A Depeche Mode, a Nirvana vagy a Guns N’Roses után a mai szülőknek a lázadás terén már nem sok újat lehet felmutatni” – ez speciel a Hetek honlapjáról való, ami azért mint forrás is érdekes egy pedagógiai szakcikkben, nemcsak a megállapítás végtelen együgyűsége és tájékozatlansága miatt. Meg ezek legalább nem tudósok. Másik link, itt végre okos ember van a drót végén, Szekszárdi Júlia, csak ezzel meg az a baj, hogy lényegét tekintve teljesen ellentmond Mátóné cikkének („akadnak ezeknél valódibb, komolyabb problémák is”). Akkor miért hivatkozik rá a tudós szerző? A többi link gyalázkodásom szempontjából irreleváns.
Összegezve a sárdobálásom velejét (heh, képzavar má’ megin’), a cikk olyan jelenséget mutat be, amit mindenki ismer (már aki elhagy épületeket), de e bemutatást is felszínesen, kiáltó szociokulturális műveltségi hézagokkal teszi, idézve irreleváns vagy amatőr cikkeket, alapfokú angoltudással, homofób és életidegen szellemben, viszont borzasztó szakszerűen, a legevidensebb állításait is idézettel alátámasztva. Egy utolsó példa: „A meghökkentő külső mögött gyakran más is megbújik [t.i. mint lázadás]: családi problémák, lelki válságok, szorongás, amelyekről a kamasz nem beszél.” Remélem, nem sok olyan tanár akad Magyarhonban, aki ebből az útmutatóból értesül bármi újdonságról…
A Mátónéhoz hasonlatos emberek pedagógiát oktatnak. Régi szólásmondások helyett (arról, hogy ki oktat) inkább csak annyit: jaj nekünk. Na, megyek, felvágom az ereimet.
NB: Ugyanebben a folyóirat-számban Lénárd András, ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar, érdekes cikket közöl az interneten olvasható laikus pedagógiai nézetekről. Minta: „a pedagógusok […] sokszor cselekszenek úgy, hogy az ellentétben áll a tanult vagy professzionális pedagógiai elméletekkel.” – igen, tudós barátom, mi bizony bemegyünk a gyerekek közé, és – tudod - néha sok szép dolog nem pont a képzelőerőtök és a sok ügyes, ellenőrzött kísérlet szerint működik. További jó egészséget és professzionális, eredményes, hasznos munkát neked is.
[tovább]
Címkék:
okos emberek
2009. április 4., szombat
Intő jelek
Van egy kolléganőm, aki szentül hiszi, hogy a diákok néha ellopják az asztaláról a dolgozataikat, amikor ő éppen nem figyel. Ő adta az apropót arra, hogy vészriadót fújjak kedves mindnyájuknak: következzen tehát néhány intő jel, hogy esetleg nem a tanári pálya kiválasztása volt életed legjobb döntése.
[tovább]
- Egy viccet tudsz, és azt sem te találtad ki. Például ha minden reggel „jó estét” köszönéssel lépsz az osztályba.
- Azt hiszed, hogy egy gyerek meg tud hatódni Goethe Rémkirály című balladájától.
- Külön eszközt viszel (például cipészkalapácsot) a tanári asztal püföléséhez, amikor csendet akarsz teremteni.
- Minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak egy pohárka tömény alkoholt. Absztinensek esetére: minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak egy kis tábla csokit. Nagyon önmegtartóztatóknak: minden este úgy gondolod, hogy ennyi feszültség után megengedhetsz magadnak még öt miatyánkot és hét üdvözlégyet.
- Azt gondolod, hogy költők robbantották ki az 1848-as forradalmat. A nagy generáció, főleg Bródy János, élen járt a Kádár-rendszer lebontásában, és az István, a király nemzeti érzelmű darab. A Terror Háza jó hely, szemléletesen mutatja be, hogy lényegileg a kommunizmus és a nácizmus egy tőről fakadnak. Úgy véled, te objektívan tanítod a történelmet.
- Gyereket kell megkérned, hogy helyezzen üzembe egy videomagnót, és indítsa is el az abba elhelyezett kazettát. Utána a tévén nem sikerül megtalálnod a hangerő állításának módját, és ezért 45 perc üvöltésben ül a tanulócsoport, mert ezt már cikinek érzed megkérdezni a kölöktől.
- Hatékonynak gondolod a „Nem muszáj ebbe az iskolába járni”, valamint a „Hogy lehet ilyen disznóólban létezni” formulákat annak ellenére, hogy születésed óta itt élsz, ebben a társadalomban.
- Komolyan gondolod a „tanulmányi kirándulás” kifejezés első szavát, és amikor osztálykiránduláson vagy, szemhunyást sem alszol, mert egész éjjel lábujjhegyen a folyosót rovod, nehogy véletlenül a tizenkét éves lányok átmenjenek a tizenkét éves fiúk szobáiba.
- Azt hiszed, hogy ha meggyőzően és szívhez szólóan kéred, akkor az osztálykarácsonyi névhúzás után a gyerekek nem fogják a cetliket egymás között elcserélni.
- Tisztában vagy azzal, hogy csakis az általad íratott dolgozatoknál nem tudnak puskázni a tanulók.
- Tántoríthatatlanul vallod, hogy a szöveges matekpéldák nem pusztán a gondolkodás különféle készségeit fejleszthetik, hanem alkalmasint az erkölcsi érzéket és a humánumot is.
- A kicsengetés neked szól, és az órának akkor van vége, amikor te mondod.
[tovább]
Címkék:
módszertan
2009. április 1., szerda
A szellem napvilága
Kedves olvasóim, örömtől reszkető hangon nyújtok át Önöknek egy csokrot abból a virágoskertből, amelynek illatait szippantva jellemünk és értelmünk egyaránt éteri magaslatokra tör. Következzenek a világ leghasznosabb, legszemfelnyitóbb (?) linkjei.
[tovább]
- Kedvenc honlapomon (www.mariaorszaga.hu) végre kendőzetlen változatát olvashatjuk a magyarság őstörténetének, így például minden évszám látható, amikor a szíriusziak a földre látogattak.
- Kettes számú kedvencem az a honlap, amely egy minden iskoláskorút érintő kérdésre adja meg a választ, vagyis hogy mi a teendő, ha bérmálkozás előtt maszturbáltunk volna.
- A politika embert és közösséget egyaránt formáló világából most egy Petőfi kapcsán kirobbant vita videóját osztom meg Önökkel, jelige: "kinek a kurv'anyját?'
- És ha már Petőfi, akkor nézzük tágabb összefüggésben a reformkort. Jómagam eddig nem sejtettem, hogy Kossuth Lajos "a Magyar Mao Tce Tung", de ha jobban végiggondoljuk, oly evidens ez, hogy szinte sajnálom, hogy az ötletgazda már a Szíriuszon lehet.
- Más. Sokakat foglalkoztat, hogy mi lenne az optimális megoldás az iskolai agresszióra. Nos, nem kell tovább kutatni, egy derék pedagógus emberfeletti pátosszal osztja meg olvasóival a makarenkói felfedezést: a gyereket ütni kell.
- Egy igazi punk nem ragadhat le a szélsőbaloldal sekélyes világában, így Pozsonyi Bucó szelllemének fáklyafényénél most megoldódik a cigánykérdés. Olvasás után kérem Önöket, tegyék fel a népszerű ideológus kérdését úgy, hogy a cikkben legtöbbször szereplő tulajdonnevet "Pozsonyi"-ra cserélik.
- Rózsaszín alapon rózsaszín feliratokat ígérhetek Önöknek, ha meglátogatják hazánk legszebb és tán leglelkesebb független Hello Kitty oldalát. Állat!
- Individualista korunkban mindenki egyéniség akar lenni. Nem úgy ez a zenekar. Ők arról szavaztatják meg rajongóikat, hogy kire hasonlítanak leginkább. Ha az oldalon járnak, kérem, mindenképpen hallgassanak is bele az onnan elérhető éteri dallamokba.
- Ha már a zene kincsesbányájában matatunk, adekvát megosztanom Önökkel egy felfedezést. Míg Goethe rothadó almákat szagolgatott munka közben, van nálunk olyan rocklegenda, akinek erre semmi szüksége. Nemcsak a kemény zenék dalszövegírását forradalmasítja, de nyelvünket is, méghozzá a legegyszerűbb aljzószerekkel. Repatarurgyán!
- És végül az emo-ról, erről a csodálatos irányzatról, amely minden bizonnyal a könnyűzene, de továbbmegyek, a zene megszületésének végső értelmét adja. Egy honlappal és egy videóval búcsúzom mára.
[tovább]
Címkék:
magam
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)